A jerikó rózsa több sivatagi növény neve, melyeknek sajátossága, hogy összegömbölyödött száraz állapotukból víz hatására szétnyílnak. Az USA-Mexikó közti határvidéken elterülő Chihuahuan sivatagban őshonos, a korpafűfélékhez tartozó, a csipkeharaszt (Selaginella) nemzetségbe tartozó növény. William Jackson Hooker és Robert Kaye Greville 1833-ban írták le és ekkor kapta tudományos nevét is. Vízbe helyezve ágait 10-20 perc alatt nyitja ki, feléledve „tetszhalott” állapotából. A kereskedelemben ezt árulják, napfénykedvelő, huzamos ideig vízben tartva megpenészedhet.
Anastatica hierochuntica[szerkesztés]
Apró, egynyári, keresztesvirágú fű, egyetlenegy faja (A. hierochontica L.) Egy tőből a földön szétterülő szárakat növeszt, levele apró, lapát alakú, az alsók ép szélűek, a felsők fogasak. Apró pirosas virágai vannak, táskagyümölcse hasas, kétmagú.
Száraz időben, mikor magjai megértek, ágai összehajlanak s a szél az egész növénygombolyagot elgörgetheti a sivatagban. Ha azonban eső éri a növényt, ágai a nedvszívás következtében kiegyenesednek, a termések pedig felnyílnak és az eső a magvakat a földbe mossa. Ágait 20-50 perc alatt nyitja ki. A források ellentmondóak a tekintetben, hogy újbóli kinyílásakor életképes marad-e a növény.
Az Anastatica higrochasztikus mozgásának mechanizmusát C. Steinbrinck és H. Schinz fejtették meg, miszerint annyi a különbség a külső és a belső oldal rostjai között, hogy a külső rostok pórusai hosszantiak, a belsőkéi ellenben keresztirányúak.
Jerikó rózsa a kultúrában
A jerikói rózsa név a Kr. e. 200 körül élt Sirach könyve nyomán keletkezhetett. Ennek 24. fejezete 18. versében található a következő hasonlat: „Úgy növök fel, mint a pálma Engeddiben és a rózsák Jerikóban.”
Ez a növény a Linné-től kapta nemzetségnevét, amely a görög anastasis (feltámadás), származéka, ami ez esetben a növény újjáéledését jelenti. A hierochuntica név sokkal régibb eredetű, és Jerikó görög neve Hiericho él benne.
A Nílus jobb partján fekvő Antonie nevű temetővárosban a 400-as évek előtt élt keresztény múmia kezében egy ilyen növény gombolyagot találtak. A középkorban a híres arab orvos és utazó, Ibnel Beitar (1197–1248) említi a gyógynövényekről szóló munkájában. Ebben az arab munkában keff Mariam, Mária keze, a növény neve.
Ezen kívül a következő arab neveit jegyezték fel: kufefe, kezecske Egyiptomban és a Vörös-tenger beduinjai között; kamash, harapófogó Felső-Egyiptomban; komesht en nebi, a próféta harapófogója a Szaharában; gebeda vagy gabda, ököl Egyiptomban; keff Fatma, a próféta leányának keze Algir beduinjai körében; id Fatma binten nebbi, Fatmának, a próféta leányának keze Biszkrában.
Európában az 1400-as években van az első írásos említése Benedetto Rinio kéziratos füveskönyvében, rosa sanctae Mariae néven.
A középkor jerikó rózsája a Asteriscus maritimus, egy élénksárga virágú cserje volt. A középkor orvoslásában, az álomfejtésben és kártyavetésben is nevezetes szerep jutott neki. Vele jövendöltek a sóvárgott családi gyarapodásra.
A század elején Európában török házalók árulták. Akkoriban sok mendemonda terjedt el róla: a szentföld zarándokai azt híresztelték, hogy karácsony éjjelén újra kinyílik, de csak akkor, ha kálvinista nincs a házban. Ahol ilyen növény van, abba a házba a mennykő se csap.
Forrás :Wikipédia