Megosztás bekapcsolva
Megosztás kikapcsolva
5.0k
3
0
Hogy mivel indult a FanSub vállalkozás? Nos, egy indavideoról eltávolított animével, mely nem volt más, mint a híres-neves Special A. Ugyanis míg egyik személyünk tárhelye nagyon meghúzza a nadrágszíjat, és szokása Shift+Del-el minden "felesleges" dolgot eltávolítani az elektronikájáról; addíg a másik félnek elegendő helye és üres CD-je van arra, hogy egész anime sorozatokat tároljon rajtuk. Így esett meg az is, hogy történetesen a Special A is kiírásra került, így mikor a felét letörölték indavideoról, és az eredeti feltöltő nem tette vissza, mi felpakoltuk, gondosan ügyelve, hogy a fordítók megjelenítésre kerüljenek a leírásunkban. Csakhogy a 12. rész sehonnan sem került elő, az érdekes a kiírás pillanatában is valahol az éterben kószált. Így aztán egyik tagunk, Naito nekiállt lefordítani, és bár raw verzió híján angol feliratra volt kénytelen felpakolni a magyart, utólag is elnézést kér. Ezzel a 12. résszel indult útnak az ötlet, miszerint FanSub csapat is leszünk. Immáron hárman alkotjuk a gárdát, de tagoknak mindig örülünk.
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!