A holttestek tartósítására szolgáló eljárás, melynek legismertebb alkalmazási helye az ókori Egyiptom, ahol a XVIII-XXI. dinasztiák korában teljesedett ki mint a balzsamozás művészete. Az Óbirodalom idején csak a fáraónak volt joga a balzsamozás rítusára, később aztán a tisztségviselők, majd azután a parasztok és kézművesek is részesülhettek ebben a kegyben. A mumifikált holttestek a múmiák (a perzsa mum=viasz szóból) a halott lelkének nyújtottak menedéket, mert ez ugyan az egyiptomiak hite szerint a halál után először az égbe szállt, de később időnként visszatért a testbe. Eleinte a múmiakészítők beérték annyival, hogy a halott öltözékét szorosra tekert és időnként gipsszel átitatott múmiapólyával helyettesítették. Kr.e. 3000 után alakult ki a \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\"klasszikus\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\" mumifikálás fejlett technológiája, amely a halott társadalmi állásától függően volt fényűző és bonyolult . A mumifikálás technikája Az évszázadok során sokféle technikát fejlesztettek ki, de a technológia alapvetően 13 fázisra osztható: 1. A holttest elhelyezése a balzsamozó ágyon. 2. Az agyvelő eltávolítása. Ezt külön nem tartósították, de gyakran külön agyagedénybe helyezték, melyet külön üregbe temettek. 3. A belső szervek eltávolítása, az aorta és a szív kivételével. 4. A testüreg és a zsigerek fertőtlenítése pálmaborral és különböző fűszerekkel. 5. A zsigerek balzsamozása. Ezeket először kb. 40 napig [1] szilárd halmazállapotú nátronlúgba tették, majd olajjal és gyantával kezelték, s végül szalagokkal négy kanópusz-edénybe helyezték. 6. A testüreg ideiglenes kitöltése. A testüregbe nátronnal töltött vászonzacskókat, mézgával kezelt vászontekercseket, szalmát és száraz növényi anyagokat tettek, hogy a dehitratálás során a kiszáradást gyorsítsák. 7. A test dehitratálása. A nátronnal bevont testet 40 napig[2] egy lejtős ágyon tartották. 8. A kiszáradást gyorsító anyagok eltávolítása, a testüreg kimosása pálmaborral, majd szárazra törlése. 9. Az állandó töltöanyagok elhelyezése a testüregben. A koponyát gyantával vagy gyantás vászonnal töltötték meg. A mellkasi és a hasüreget mirhával, gyantával átitatott vászonkötegekkel, fürészporral, gyantával kevert fürészporral töltött vászonzacskókkal tömték ki. szarkofág a Louvreban 10. A test beolajozása cédrusolajjal vagy más drága olajokkal, majd bedörzsölése mirhával, fahéjjal és más kellemes illatú anyagokkal. 11. Az arc nyílásainak, a szájnak, az orrnak és a fülnek gyantával átitatott vászonnal történő tömítése. A XXVI. dinasztia végétől a gyanta helyett vagy annak kiegészítőjeként bitument kezdtek használni. 12. A bőr bekenése olvasztott gyantával, hogy a pórusokat elzárja a nedvességtől. 13. A test bepólyálása. Miután a testet ékszerekkel és amulettekkel ellátták, először a kéz- és lábujjakat, valamint a végtagokat külön-külön pólyálták be, majd a végtagokat is szorosan a testhez rögzítették. Aztán a múmiát egy nagy halotti lepelbe burkolták, és finom vászontekerccsel bepólyálták. Az arcot, a mellkast és a test egyéb részeit kartonázsdíszekkel borították. A kartonázsokat formára vágott és plasztikusan domborított vászon-, illetve papiruszdarabokbókl készítették, vékony iszapréteggel vonták be; száradás után festett vagy aranyozott díszítésekkel látták el. A műveletek közben egy pap imádságokat olvasott fel. Végül a múmiát egy többrétegű szarkofágba helyezték. Az 5. és 7. pont esetében egyes források 70 napot [3],[4] említenek. Hérodotosz a Kr.e.V.században az egyiptomiak balzsamozási módszereiről így írt: „Először egy vaskampó segítségével az orrlikakon keresztül eltávolítják az agyat ... azután egy éles etiópiai kővel kivágják a lágyékot, és kiveszik az összes beleket. Mikor a hasüreget kitisztították és pálmaborral kimosták, összetört füstölőszerrel újra kitisztítják, s az altestet összetört és tiszta mirhával, fahéjjal és - tömjén kivételével - mindenféle füstölőszerrel megtöltvén újra bevarrják. Ezután következik a balzsamozás, melynek során a testet hetven napig nátronlúgben áztatják.”