94 Loop készítése
0
0
2013. dec. 16.

Ásotthalmon az időközi választáson a volt polgármester, Petró Ferenc és Toroczkai László indult a székért, utóbbi nyert.
13 független jelölt indult a 6 testületi helyért, a polgármesteri címért pedig ketten versengtek Ásotthalmon december 15-én.
A legtöbb szavazatot Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke kapta az időközi polgármester-választáson. A 3376 választásra jogosult 37,4 százaléka ment el szavazni, a voksolók 71,5 százaléka Toroczkai László neve mellé tette az ikszet, míg a korábbi településvezető, Petró Ferenc 28,5 százalékot kapott.
Toroczkai László a bejelentést után követően azt elmondta, az első lépések között stabilizálni kell a költségvetést és helyre kell állítani a közbizalmat. Azt ígérte, hogy minden lépést a település lakóival közösen hoznak majd meg. Arról is beszélt, polgármesteri fizetéséből csak a minimálbérnek megfelelő részt veszi föl, a többit a község fejlesztésére ajánlja.
Az új ásotthalmi képviselő-testület tagjai: Fackelmann István 719, Nyerges Zsolt István 652, Fődi Zita 642, Dobó Veronika 571, Papp Renáta 504 és Tóth András György 493 szavazattal.
“A szebb jövőt Ásotthalmon sem lehet megállítani! Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, a Jobbik Csongrád megyei képviselője a vasárnapi időközi választáson független jelöltként elnyerte a választók bizalmát. Toroczkai László választási győzelmével újabb település lépett arra a sikeres útra, melyen elindult már Gyöngyöspata, Tiszavasvári, Kosd, Monorierdő, Tuzsér, Békésszentandrás, Hegyháthodász, Hencida, Kemenessömjén és Martonfa is. Gratulálunk és sok sikert kívánunk a munkájához!” – reagált az ásotthalmi polgármester-választás eredményére a Jobbik Facebook-oldalán Szabó Gábor pártigazgató.
A baloldaliak is a szélsőjobbos Toroczkaiban bíznak Ásotthalmon
A HVIM alapító-vezére megnyerte az időközi polgármesteri választást. Lehet hisztizni a balliberális csőcseléknek, mi azonban biztosak vagyunk benne, hogy Ásotthalom Toroczkai vezetésével virágozni fog.

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY