124 Loop készítése
0
0
2014. jan. 27.

A Himnusz megírásának emlékére tartott ünnepi istentisztelet után felavatták id. Hegedűs Lóránt, lelkipásztor, teológus, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspökének mellszobrát vasárnap, a Hazatérés Templomának előterében. A Horthy szobor mögött balra. A szobrot Babusa János készítette. A Hazatérés Temploma elég sok szoboravatást élt már meg: A tavaly november elején avatott bronz Horthy-szobor gipsz verzióját már 2007-ben, szintén ifj. Hegedűs Loránt vezényletével már felavatták. De ugyanakkor felavatták Kossuth Lajos, Wass Albert és Szabó Dezső mellszobrát is. A 2013 elején elhunyt Hegedűs Lóránt 1930. november 11-én született Hajdúnánáson. Édesapja dr. Hegedűs Géza jogász, édesanyja Szabó Magdolna gyógypedagógus, fia ifj. Hegedűs Lóránt, a MIÉP egykori alelnöke. Hajdúnánáson érettségizett. 1949-54 között teológiát tanult Budapesten. Segédlelkészként szolgált Ravasz László püspök alatt a budapesti Kálvin téri gyülekezetben 1956. január 1-től 1958. szeptember 30-ig. 1956-ban a teológusokkal együtt ő is az október 23-i felvonulás részese volt. A Rádiónál először elesett forradalmi mártírok tiszteletére, az ifjak kérésére ő húzta meg a Kálvin téri templom harangját, amit a környező templomok harangjai követtek. Az október 25-i véres csütörtökön a munkásokkal és a diákokkal együtt vonult ő is fegyvertelenül a Parlament elé.

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY