2025. 10. 31.
Ha nem hiszel egy fölötted levő hatalomban, ha azt hiszed, hogy a Föld csak miattad forog, kérlek, ne nézd meg ezt a filmet, mert elveszítesz 8 percet az életedből!
Ezt a forrást úgy találtam meg, hogy a létezéséről soha nem is tudtam, ezáltal őt magát nem is kerestem. A megtalálása számomra maga a csoda, isten ajándéka. Azóta nem vonz a lottó főnyeremény elnyerése sem. Az életben szinte minden fontosabb, mint a pénz!
Kisecset számomra a Világ közepét jelenti.
Édesanyám révén félig innen, ebből a faluból származom.
Több, mint ötven év alatt megismertem minden zegét-zugát, a falu határában ismerek minden fát, bokrot. Szoktam mondani, ha Erdélyben járok:
Olyan csodálatos ez az Erdély, mintha csak otthon lennék!
Általában ezt mások pont fordítva mondják…
Gyerekkoromban többet fürödtem a Lucskai patakban, mint a fürdőkádban. Három nyárral korábban a patak és minden egyéb élővíz Kisecset határában (is) eltűnt a föld felszínéről.
Aznap, amikor a szomorú ténnyel szembesültem, az üres patakmeder kétszeri (elsőre nem hittem el a látványt) végigtaposása után a szorongás, a rettegés, majd a halálfélelem kerített a hatalmába.
Hiszen víz nélkül előbb, vagy utóbb megszűnik az élet, elpusztulnak, elvándorolnak az erdei állatok, de vajon nekünk, embereknek meddig lesz még ivóvizünk?
Az első vízhiányos év volt akkor, mégis egy-két pozitív, reménykeltő élménnyel, amit a Tókerti és a Sramoki forrás életre keltése jelentett, de még több baljós jellel, amit a Kecskeméti, a Lucskai és a Sós hegyi vizek eltűnése ígért, fenyegetés, figyelmeztetés formájában, a természettől, magától a jó Istentől.
Arra gondoltam, vajon melyik nap fog szembesülni az emberiség a ténnyel, hogy nincs, vagy nem lesz elég ivóvíz?
Azon a nyári napon a közelgő vég, a halál szele érintett meg.
Szó szerint térden állva imádkoztam az életért. Órákon át.
Elsősorban nem a magam élete miatt aggódtam, de már nem is csak a családomért.
Úgy, ahogyan valaki már előre gyászolja a haldokló hozzátartozóját, aznap ugyanúgy ültem a Lucskai réten és fogtam a haldokló természet kezét. Közben fejet hajtottam a természet hatalma és a jóisten akarata előtt és elfogadtam az ítéletét.
Amikor valakinek már nagyon fáj az élet, a lélek önvédelmi reakciója a mindent megszépítő múlt, a kedves emlékek felidézése. Ezt tettem én is. Több évtizedre visszamenőleg az itt megélt emlékeket elevenítettem fel. Hogy ne fájjon és ne nyomasszon a közelgő természeti katasztrófa várható következménye. Volt időm elmélkedni. Már volt…már minden mindegynek látszott.
Emlékeim felidézése közben - mikor már egy “másfajta”, totálisan “befordult” lelkiállapotban voltam - belső hangok hívtak a kiszáradt patakmeder szélén álló két fűzfához.
Nemrég, a józan, hideg fejjel gondolkodó, de bosszús vadgazda még ugyanitt sétált, de akkor még nem álltam készen arra, hogy a természet megajándékozzon a legnagyobb kinccsel, a vízzel, az élettel.
Akkor még nem léptek működésbe a belső érzékszerveim, sem a lelki szemeim, sem a belső hallásom.
Akkor még földi halandóként nem láttam és nem hallottam meg a természet üzenetét, mert akkor még nem voltam erre méltó.
Hívott a két fűzfa! Már hallottam a tömérdek méhecske hangját, ahogy az árok mélyén, emberi szem számára láthatatlan helyről, a buja növényzet alól jelentik a vizet.
A szűk árokba egy ásó segítségével ereszkedtem le. Ahogy leszúrtam a földbe, megszólalt a víz az ásó alatt.
Akkor már láttam a tömérdek szarvasnyomot. Ahova vad lépett, ott fekete volt az egyébként kiszáradt, homok színű talaj.
Döbbenten vettem tudomásul, hogy a másfél méteres iszapban a vad fel-alá mozogva a vízmosásban szándékosan azon dolgozott, hogy hóeke módjára eltolja a hordalékot az árok aljáról, ahol vizet érzett. És mindenütt lepkék, méhek, darazsak!
Aznap pár méter hosszan dobtam ki bagatell 1,5 méter mély hordalékot, öt méter magasba, az árok tetejére.
Estig combközepéig ért a víz.
Két nyáron át kézzel, idén, 2025-ben már munkagéppel tisztítottuk meg a forrás kijáratát. A Sós hegyből fakadó víz lassan feltölti a patakmedret, de nem vész kárba, nem folyik el a “semmibe”, apró gátak megakasztják és lassítják a víz terjedését. Azóta újra él a Lucskai rét és a két hegy, ami körbe öleli őt, a Kövecses és a Sós hegy.
A szarvasok órákig állnak a hasig érő vízben. Ilyenkor jól esik egy hideg pohár víz az embernek! Úgy érzi, megérdemli!
Meggyőződésem, a teremtő sosem ajándékozott volna meg ezzel a legbővízűbb forrással az összes közül, ha nem hajtok fejet a természet (=isten) hatalma és akarata előtt.
Ha aznap valaki megkérdi tőlem, akarsz e még valamit az életben, mondjuk egy lottó főnyereményt, kinevettem volna. Azóta is (na persze már azelőtt is) kinevetek mindenkit, aki az életet pénzre akarja váltani.
Ez a forrás, melynek létezéséről sohasem tudtam, de úgy találtam meg, hogy nem is kerestem, szóval nekem a Sós hegyi forrás az ég ajándéka és a remény az életben maradáshoz szimbóluma.
Minden jót kívánok!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
.............................
Polgári engedetlenségi akció a felelős vízgazdálkodásért! (Mielőtt sivataggá válik a hazánk)
https://www.youtube.com/watch?v=DGb1gQovxQQ
..............................
Vízőrzők Ópusztaszeren: helyi megoldások, országos felelősség
https://zoldhang.hu/2025/09/29/vizorzok-opusztaszeren-helyi-megoldasok-orszagos-felelosseg/