Minden dalhoz tartozik egy történet…… Négy éves múlt amikor megismertem. „Szervusz Imre bácsi” köszönt illedelmesen , majd közölte velem: majd ha iskolás leszek megyek majd hozzád zongorázni ! E közben 2 kis mankójával ügyesen araszolgatott a házuk udvarán kialakított kör lakú lovagló hely felé. Ösztönösen mozdultam segíteni – de a két kis botocskájával határozottan lezárt minden ilyen irányú közeledést. „Édesanya majd feltesz a lovamra” – tudod: mi ezt már jól begyakoroltuk - s távolodtában kaptam még a mosolya mellé egy félkezes és fél láb lendítéses integetés félét is. Eltelt 5 év és mint növendékem közölte velem az egyik zongoraórán: 2 hétig most nem leszek mert kiveszik a csavarokat a lábamból . Mosolygós arccal azonnal meg is nyugtatott . „Ne félj : nagyon sietek vissza hozzád”- mert készülni kell a Spárgafesztiválra – és azon már biztosan fel tudok majd lépni - mondta szokásos napsugaras stílusában. A műtét előtti este autóba ültem, és meglátogattam őt a faluszéli takaros kis házukban. Meglepetésként készítettem nekik 3 db CD-ét, amin karácsonyi dalokat énekelt velem , az adventi templomi koncertek anyagából összeválogatva. A korong tetejére egy jókora darab „Smile”-it kerítettem netről , margarétába öltöztetve, s az alkalmi kompozíció közepére egy mosolygós fotója tette fel a koronát. „ Ezt majd add oda annak a doktor bácsinak aki megműtött ,hogyha majd felébredsz az altatásból” - mondtam neki , miközben csodálkozva forgatta szerény kis csomagomat. Életem első „énekes” CD-je – ámuldozott - :….., s ki az a „Napsugár” kiadó ? – kérdezte a korong szövegét óvatosan betűzve. Majd megtudod, ha hazajöttél a kórházból, és folytatjuk veled a karácsonyi dalok feléneklését – válaszoltam a hálálkodó pillantásoktól egyre távolabbra araszolva. Eltelt két hét, véget ért az iskolai tanítási szünet – s az első munkanap estéjére tartogattam a beteg „vizit” és házi zongoraóra egyvelegének szánt első látogatást. A dologba csak annyi hiba csúszott, hogy az iskola folyósólyára belépve és engem észrevéve szinte röpülve futott felém az alig 2 hete műtött pici lány.” Hát te …?? ” – kérdeztem igen csak meglepődve! „Kivették a nagy csavarokat, és a harmadik nap végén már önállóan sétálhattam is” – válaszolta nagy büszkén. Persze, anyu is ott volt és segített- súgta meg nekem nagybizalmasan. De „Imre bácsi”..van egy nagy baj….! Mi baj lehet – próbáltam egy kis humorral ellensúlyozni az egyre komorodó gyermekarcot. Akár külföldre is mehetsz egyedül – mivel: kibányászták a lábadból azt a két drága titán csavar szerkezetet . Nem, nem tiltakozott kézzel lábbal, miközben az ingujjamat húzogatva a folyosón hozzánk a legközelebb álló lévő pad felé terelgetett. Nem vagyok benne az év végi színjáték előadásban…- nézett rám nagy szomorú szemekkel és már potyogtak is könnyei. Túl gyorsan gyógyultál meg – próbáltam megmagyarázni neki (de lehet hogy inkább magamnak ) az igencsak kényelmetlen helyzetet. A lassan szűnő szipogások között egyszer csak megszólalt: „de tanár néni azt mondta nekem - ha beszélek Imre bácsival , és írsz nekem egy szép dalt a darab végére – akkor még benne lehetek…..” – mármint a színjátékban, pontosított félreérthetetlenül. Ugye írsz nekem egy dalt..??! Szóval….kellene egy dal……?? Jó! Meglesz - vágtam rá, rövid gondolkodás után !! Szerencsére időben el tudtam hajolni az ősi erővel feltörő öröm zuhatag elől – s kérdések sorozatával sikerült a feltűnni látszó megoldás irányába terelni a helyzetet. „Miről is szól ez a csuda nagy színjáték” – kérdeztem tőle, s erre már szinte vég nélkül záporoztak is az „instrukciók” felém. „Tudod” – fogta suttogóra a hangját: van egy jó testvér, aki szegény. Van egy rossz testvér aki gazdag , és egész nap betegséget színlelve csak az ágyában fekszik - és folyton csak zsugoriskodik. Egyszer aztán valóban nagyon beteg lesz – pont a jó testvér háza előtt elesik – az meg beviszi magához és a szeretetével meggyógyítja. Ennyi az egész : ÉRTED ??! Értem….s a verset is én írjam meg hozzá, kórus is legyen benne , hány versszakos legyen…stb, stb….? Azt hiszem az utolsó kérdéseim már halló távolon kívül estek, mert szaladt a többiekkel ebédelni. A folyosó végéről még visszaintegetett nekem, miközben az ujját a szájára téve jelezte hogy ez még titok….Este édesanyjával megbeszéltük a délutáni „történéseket” – s e közben azon tanakodtunk, hogy az a 2 hatalmas csavar mennyire nyomhatta lábát – s így milyen fájdalmai lehettek, miközben próbál úgy mozogni mint a többi egészséges kortársa. Természetesen estére, mire visszaértem a városba kész volt a dal a fejemben - már csak le kellett írni hogy a másnapi stúdió felvételhez - egy zenei alap is elkészülhessen. A „véletlenek” összjátékaként másnap délelőtt Széles Flóra hívott a budapesti stúdióból kilépve és nagy örömmel újságolva: hogy túljutott az X-Faktor 3. válogatóján. Miközben gratuláltam neki – a „mankós” kislány történetét elmesélve – azonnal felajánlotta hogy még a hétvége előtt felénekli nálam a dalt, hogy ezzel is segítse a gyors betanulást a színjáték előadás végére. Az elkészült stúdió felvétel „visszahallgatása” közben szinte egyszerre mondtuk ki: a CD korongra azt fogjuk odaírni közösen: „…..szeretettel az Öttömösi Gyerekeknek: a közelgő GYERMEKNAP alkalmából …..!!”