A Miller–Urey-kísérlet egy először 1952-ben elvégzett, az ősi Föld légkörében lezajlott egyik fontos reakciócsoportot vizsgáló kísérlet, melyet először Stanley Miller és Harold Urey a Chicagói Egyetemen végeztek el. Keresték annak módját, hogyan jöhettek létre az egyszerűbb légköri molekuláris „építőkockákból” az összetettebbek, melyek fontos láncszemet képeztek az élet.
Az élet keletkezése hatalmas kérdéskör a tudomány számára. Kísérleti megragadására az egyszerű építőelemek keletkezése szintjén is mód van és ezt a lehetőséget mutatta be a Miller–Urey-kísérlet.nagy molekulái felé.
1952-ben Stanley Miller, 22 éves vegyész elhatározta, hogy kísérletileg ellenőrzi Urey elméletét, főleg azt, hogy az adott alkotóelemekből létrejöhet-e élet.

Miller gondosan sterilizálta a kísérletben használandó üvegcsöveket, lombikokat és főzőedényeket.

Egy nagyobb főzőedényt megtöltött sterilizált vízzel. Más lombikokban tárolta az Urey által meghatározott kémiai anyagokat: metánt, ammóniát és kénhidrogént.

A vizet lassan forralni kezdte, hogy vízpára keletkezzen, és a pára eljusson a kísérleti „légkör” edényéhez. Itt keverte hozzá a többi palackban tárolt három gázt.

Miller rájött, hogy bármiféle kémiai reakció beindulásához valamilyen energia szükséges. Mivel más tudósok már meghatározták, hogy a Föld korai időszakában a légkör elektromosan aktívabb volt, ezért a villámlás gyakoribb jelenség volt, mint manapság (megjegyzendő, hogy a Föld mai légkörében is állandóak a villámlások, csak ezek a Föld különböző területein jönnek létre). A villám lényegét tekintve elektromos kisülés, ezért Miller két elektródát helyezett el a kísérleti „légkör” palackjában, és ezeket egy elektromos elem két ellentétes pólusához kötötte. Az elektromos feszültséget és a távolságot az elektródák között úgy állította be, hogy szikrázás jöjjön létre.

A „légkör” palackjához csatlakozó egyik üvegcsövet lehűtve azon vízpára csapódott ki, ami egy gyűjtőedénybe csepegett, amit szintén melegíteni lehetett. A gyűjtőedény összeköttetésben állt az eredeti forralóedénnyel, hiszen a valódi légkörben is szabadon mozoghattak az alkotóelemek.

1 hetes folyamatos szikráztatás után Miller leállította a kísérletet, és kielemezte a gyűjtőedényben lévő maradékot.

Azt találta, hogy a rendszerben lévő szén 15%-a szerves anyaggá alakult. 2% aminosavvá alakult (az aminosav a protein és a DNS építőeleme). Mindössze 1 hét alatt Millernek sikerült a szerves élet építőelemeit előállítania.

A világ tudósait elámította, hogy ilyen rövid idő alatt aminosavak jöttek létre.

1953-ban fedezték fel a DNS molekula szerkezetét. A szerkezetbe jól beleillenek a Miller által előállított aminosav molekulák.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Miller%E2%80%93Urey-k%C3%ADs%C3%A9rlet#cite_note-1

Egyes tudósok szerint az ismerteken kívül idegen mikrobák is élhetnek a Földön. Az úgynevezett "árnyék bioszféra" könnyedén megélhet a földi mellett, hatásairól pedig senki nem tud igazán biztosat mondani. Bár léte nem bizonyított, több tudós is úgy véli, hogy létezésének vannak tudományos alapjai.
Az "árnyék bioszféra" kifejezést Carol Cleland filozófia professzor alkotta meg 2005-ben, amikor a NASA megbízásából több tudóstársával az élet definícióját próbálták meghatározni. Cleland szerint a Föld árnyék bioszférája "egy mikrobai bioszféra, ami kémiailag és molekulárisan olyannyira különbözik az általunk ismert élettől, hogy nem képes közvetlen versengésre vele, az ismert élet nem tudja metabolizálni azt, ezért olyan ökológiai helyeken fordulhat elő, ahol az ismert organizmusok csak elenyésző számban képviseltetik magukat. Az árnyék bioszféra organizmusai proteinjeiket teljesen eltérő, illetve ellentétes aminosavakkal állítják elő, vagy nukleinsavainak cukra rendelkezik ellentétes kiralitással" - magyarázta Cleland projektjelentésében.
A professzor elmélkedése az árnyék bioszféráról azon tudósok munkáira épül akik az idegen élet lehetőségét vizsgálják a Földön.
http://www.sg.hu/cikkek/44775/idegen_mikrobak_elnek_a_foldon