67 Loop készítése
0
0
2011. aug. 26.

augusztus 12-én Budapesten a Hajógyári Szigeten Gyimesi Zoltán által 2011. január 17-én - a 1989.évi III. tv. –ben foglaltak szerint a BRFK-n a Budapest III. ker. Hajógyári szigetre, a Nagyrét területére 2011. augusztus 1-20. között, naponta 10.00 óra és 22.00 óra közötti időpontban bejelentett rendezvényt.

Köztudott,hogy a bejelentést a BRFK tudomásul vette, amit 2011. január 18-án kelt igazolásával alá is támasztott. A bejelentéssel kapcsolatban nem állapította meg a hatásköre hiányát, tehát az adott időpontban a bejelentéssel érintett terület bárki számára korlátozás nélkül igénybe vehető közterületnek minősült.
Az 1989. évi III. tv. A Gyülekezési jogról, a rendezvény szervezőjére nézve, egyéb bejelentési, engedélyeztetési kötelezettséget nem ír elő, tehát a bejelentés jogerős, tiltó ok nem áll fenn.
Mindezekből egyenesen az következik, hogy a rendezvény helyszíne a rendezvény időtartamának idején nem vehető igénybe korlátozás nélkül bárki számára. Azon csak az vehet részt, aki a megállapított szabályokat elfogadja és betartja, tehát a terület nem minősül közterületnek.

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY