65 Loop készítése
0
0
2013. nov. 4.

Helyszíni tudósítónk szerint több száz tüntető van jelen, sokan köztük sárga csillagot viselnek. A szokásos dogmákat, kliséket kiáltozzák, transzparensekre írt üzenetekkel tüntetnek.
Szerintük Horthy egy tömeggyilkos, nemzetáruló, és ő felelős a deportálásokért is. Egy tüntető egyenesen Sztálint magasztalta, mondván ő segített az országnak. Munkatársunknak egy megjelenő azt mondta: „a rohadt reformátusok Horthy-szobrot avatnak”. Tudósítónk nem talált olyat, akinek származása vagy vallása miatt közvetlen támadás ért volna, mindenkinek csak az ismerőse élt át ilyesmit.
Van akin húsz centis sárga csillag van. Egy vélhetően „hites” tüntető azt mondta, ez a szoboravatás nem keresztény magatartás, ők azért jöttek, hogy „Jézus harcát folytassák”.
Egy másik megjelenő Gyöngyösi félremagyarázott „listázós” mondatát idézte, erre munkatársunk megkérdezte: rendben van-e, hogy a Knesszetben is nyilvántartják a származást? A válasz szerint ezzel semmi gond nincs, ott csupán adminisztratív célból van ez, ráadásul „ott nincs ilyen szélsőséges, kirekesztő párt”. (bizonyára nem hallott az Újszövetséget széttépő képviselőről, vagy mikor egy tüntetésen a palesztinok kiirtására buzdítottak – a szerk.)
Több provokátor be akart erőszakkal jutni a templomba, sikertelenül. A tüntetők folyamatosan skandálnak: „Nácik, haza!”, „Náci, te g*ci”, „Éljen Rákosi, éljen a párt!”, „Gyertek ki!”, „Hegedűs, takarodj!”, illetve Rákosit idézve: „Mi vagyunk a hazafiak!”.
A rendőröknek egyébként meggyűlik a baja az ún. demokrata tüntetőkkel. Egy nő ráripakodott a biztosító erők parancsnokára, mondván nehogy már nekik kelljen igazodni a „nácikhoz”.
Egy megemlékező bácsi közben odament a tüntetőkhöz, akik rárontottak. Kisebb dulakodás alakult ki, a rendőrök választották szét őket.
Felszólalt Gyöngyösi Márton is. A képviselő elmondta: Horthy Miklós a halálból támasztotta fel a bolsevikok után az országot és megszabadította hazánkat az idegenszívű hatalomtól. Folytatta: megacélozta a nemzetet a legsötétebb időkben és nemzetközpontú politikát folytatott. Leszögezte: a ’89 utániak lezüllesztették és kiárusították a nemzetet.
Helyszínen lévő munkatársunk jelezte: a rendőrségtől erősítés várható, hogy a hőbörgő, ordibáló, erőszakos tüntetőket kijjebb szorítsák.
"A hálás zsidóság" feliratú szalag a Horthy-emléktáblán. Ők vajon hogy vélekedhetnek az ordibáló sárga csillagos tüntetőkről?
Kicsivel dél után kijött Hegedűs Loránt a templomból. A megemlékezők "Éljen Horthy!"-t skandálva köszöntik. A szobrot ezután leplezték le, közben a Székely Himnuszt éneklik. A tüntetők természetesen az egészet kifütyülik és végigordibálják. Elhangzott: Horthy volt az utolsó igazi államférfi, azóta sem született hasonló. Fontosnak tartják a megemlékezést, mivel sokan elferdítik és meghamisítják a múltat. A tüntetők közben folyamatosan fogyatkoznak.
Az avatás után Hegedűs Loránt úgy nyilatkozott, felháborító, hogy így megzavarnak egy ünnepi istentiszteletet, és ilyen erőszakos módon ellenzik egy magyar- és zsidómentő történelmi személy szobrának avatását. Úgy látja: a tüntetők is történelemhamisítás áldozatai, és félti a szobrot is. Elmondta: riasztóval és emberi erővel is védeni fogják az azt ledönteni vagy bemocskolni kívánók ellen. A rendezvény ezzel ért véget, a tüntetők is folyamatosan hagyják el a helyszínt.
alfahir.hu
2013-06-03. Utolsó üzenet - özv. Horthy Istvánné manifesztuma a magyar nemzethez
http://www.youtube.com/watch?v=3wwTFlSh-5o

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY