2088 Loop készítése
0
0
2012. máj. 30.

A Pet Shop Boys nevű szinti-pop formációt Neil Francis Tennant, a Smash Hits nevű angol popzenei lap szerkesztője (énekes) és Christopher Sean Lowe építészmérnök hallgató (billentyűs) alapította 1981-ben Londonban. Aktivitásuk azóta is töretlen.

Ők számítanak Anglia legsikeresebb popduójának, mivel más páros nem tudta megközelíteni rekordjukat: az idők során 42 daluk került fel a brit Top 30-as listára, ebből 4 (West End Girls, It's a Sin, Always on My Mind, Heart) listavezető volt, és több mint 100 millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek.
1981. augusztus 19-én Neil és Chris véletlenül találkoztak egy elektronikai boltban Chelseaben, a Kings Road-on. Mikor kiderült, hogy mindketten érdeklődnek a dance zene iránt, elkezdtek közösen dalokat írni.

Kezdetben West End-nek hívták magukat, később azonban felvették a Pet Shop Boys nevet. Néhány barátjuk egy kisállat-kereskedésben dolgozott Ealing-ben, innen ered az együttes neve. "Úgy gondoltuk ez úgy hangzik, mint egy angol rap együttes."
Kezdetben a felvételeiket Neil lakásán Chelseaben, és 1982-től egy Camden Town-i kis stúdióban készítették. Ezek dalok későbbi sikerszámaik korai verziói voltak, amelyeket a későbbi albumaikon adtak ki. Például: It's a Sin, West End Girls, Rent és a Jealousy. 1983. augusztusában Neil-t New York-ba küldte a Smash Hits, hogy interjút készítsen a The Police együttessel. Ebben az időben a Pet Shop Boys Bobby Orlando (Bobby O') new york-i producer hi-energy lemezeinek a megszállottja volt. Neil Tennant egy találkozót szervezett meg 1983. augusztus 19-ére (pont 2 évvel Neil és Chris találkozása után) a new york-i Apple Jack étterembe Bobby O-val, aki felajánlotta Neilnek, hogy készítsenek közösen egy lemezt.

Első kislemezük Bobby „O” Orlando produceri segédletével 1984-ben jelent meg West End Girls címmel és egyesek szerint ez volt az első angol rap szám. Klubsiker volt Los Angeles-ben és San Francisco-ban, Franciaországban és Belgiumban kisebb sikert ért el. A Bobby O-val közös munkásságuk alatt még egy kislemezük jelent meg Anglián kívüli kiadásokban, ez a One More Chance eredeti változata.

1985. márciusában Bobby O'-val folytatott hosszas tárgyalások után, átszerződtek a Parlophone lemezkiadóhoz. Bobby O' feladta a szerződésben foglalt jogait, a jövőbeni lemezek után járó tekintélyes tiszteletdíj fejében. Április 5-én Neil otthagyta a Smash Hits-et. A következő számban egy nekrológ jelent meg egy szomorú elbúcsúzással és egy jóslattal, miszerint néhány hét múlva Neil pop duója, a Pet Shop Boys sehol sem lesz, és Neil térden csúszva fog visszajönni. Július 1-én jelent meg az Opportunities (Let’s Make Lot’s Of Money) című kislemezük, amely az angol slágerlista 116. helyéig jutott.

1985. október 28-án újra kiadták, az az év augusztusában Stephen Hague producer segítségével új verzióban felvett, West End Girls című dalt. A siker hatalmas volt, a dal listavezető lett többek közt Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában, Finnországban, Hong Kongban, Írországban, Libanonban, Izraelben, Új-Zélandon és Norvégiában, és a becslések szerint szerte a világon 1,5 millió példányt adtak el belőle. A legtöbbet hallgatott Pet Shop Boys-dal.

Ilyen előzmények után már megjelenhetett első nagylemezük is, amely 1986. március 24-én Please címmel látott napvilágot. 1987. májusában megkapták a legjobb nemzetközi slágerért járó díjat, az Ivor Novello-díjat a West End Girls-ért.

1986. júniusában a Pet Shop Boys bejelentette, majd nem sokkal később le is mondta az európai és amerikai turnéját. Túlságosan extravagáns és túl költséges lett volta a produkció.

Első albumukat néhány újabb kislemez (közte egyik kedvencük a Love Comes Quickly) után egy remixlemez - Disco (amely később, bár különböző koncepciókkal, sorozattá bővült) követte, amely korábban megjelent számaik hosszabb verzióit tartalmazta.

Ezt követte az 1987. szeptember 7-én megjelent Actually című nagylemezük. Utóbbiról több szerzemény is toplistás sláger lett, többek között az It’s a Sin, a What Have I Done to Deserve This? és a Heart. Ezen az albumon dolgoztak először együtt Dusty Springfielddel, valamint egy szám erejéig Ennio Morriconeval (It Couldn't Happen Here).

1987. novemberében a duó három hetet töltött Calctonban, ahol egy mozifilmet forgattak Jack Bond rendezésében It Couldn’t Happen Here címmel. Több neves angol színész szerepelt a filmben (Joss Ackland, Barbara Windsor stb).

1987. februárjában a Pet Shop Boys kapta a legjobb kislemez díjat a BPI Awards-on a West End Girls-ért. A díjat Neil vette át Boy George-tól. Chris inkább otthon maradt és a TV-ben nézte a díjátadást.

1988. februárjában a BPI Awardson elnyerték a legjobb együttes díját. 1988. március 21-én megjelent a Heart című kislemez. A számhoz készült videoklip, melyet Jugoszláviában forgattak, Drakula történetének feldolgozása Ian McKellen-nel a címszerepben.

Áprilisban ismét elnyerik a legjobb nemzetközi sláger díját az Ivor Novello-díjat ezúttal az It's a Sin-ért.

1988. július 8-án jelent meg az It couldn't happen here mozifilm, a kritikusok vegyesen fogadták: nyert egy díjat a Houston filmfesztiválon.

1988. augusztusában megnyerik az "Év együttese" díjat a Berolina díjkiosztón Németországban. A díjat Miss Venezuela adta át nekik.

1988. október 10-én jelent meg az eklektikus Introspective című nagylemez, amely eleve egy remix albumnak készült és a számok hosszabb, dance verzióit tartalmazta. Erről az albumról a latinos hangzású Domino Dancing, az önéletrajzi ihletésű Left to My Own Devices és az It's Alright volt sláger.

1989-ben a Pet Shop Boys inkább producerként jeleskedett. Írtak egy számot Patsy Kensit angol színésznő együttesének, az Eight Wonder-nek I'm not scared címmel, producerként közreműködtek Dusty Sprinfield és Liza Minnelli albumán, akinek ez volt az első és azóta is egyetlen kirándulása a popzenei irányzatba. Ezzel párhuzamosan dolgoztak együtt az Electronic (Bernard Sumner a New Order-ből és Johnny Marr a The Smiths nevű csapattal) is.

Mutat
0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY