147 Loop készítése
0
0
2015. febr. 11.

A „hősugár” egy olyan nem halálos elektromágneses hullámot bocsát ki, amivel a hadsereg reményei szerint ,hatékonyan tudják kontrollálni a megvadult tömegeket. A hadsereg a média képviselői előtt mutatta be az elviselhetetlen hősugarat kibocsátó rendszert. Elmondások szerint a hatás leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor egy forró sütő ajtaját hirtelen kinyitva az embert megcsapja a forróság.

„Nem lehet látni, nem lehet hallani, nincs szaga, csak érezni lehet,” nyilatkozta Tracy Taffola ezredes a rendszer nyilvános bemutatóján az amerikai tengerészet Washington DC közelében fekvő bázisán. A „hősugárnak” hivatalosan a minden leleményességet nélkülöző Aktív Tagadás Rendszer (Active Denial System) elnevezést adták és akár egy kilométer távolságból is hatásosan alkalmazható egy összegyűlt tömeg ellen. A harci járműről működtethető rendszer egy műholdvevőhöz hasonló tányérból láthatatlan, magas frekvenciájú elektromágneses sugarat bocsát ki.

„Ez az eddigi legbiztonságosabb nem halálos eszköz,” amit az amerikai hadsereg valaha is kifejlesztett, mondta Taffola.

A rendszerből érkező hő olyan erős, hogy az ember természetes reakciója az azonnali menekülés. Ezt „viszlát” effektusnak is hívják.

A több ezer próbabevetésen résztvevő hétszáz önkéntesből mindössze kettőt kellett kórházba szállítani a kísérlet után.

Az Aktív Tagadás Rendszerből érkező hő olyan frekvencián terjed, amit a bőr szív magába, így rendkívül kényelmetlen érzést kelt anélkül, hogy igazi veszélyt jelentene.

A katonaság illetékesei arra nem tértek ki, hogy a frekvencia megváltoztatásával a tömeg szétoszlatása helyett nem megsülnek-e a célba vett emberek. A rendszer kritikusainak egyik legfőbb ellenvetése, hogy az azonnali menekülésre képtelen személyek – például az idősek, rokkantak vagy terhes nők – milyen sérüléseket vagy traumát szenvedhetnek ha hosszabb ideig kénytelenek elviselni a forróságot. Fennáll az a kérdés is, hogy a láthatatlan hősugár nem tömeghisztériát és pánikot okozna-e inkább a már eleve felgerjedt tömegben, tovább rontva az amúgy is kritikus helyzeten.

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
thumb
1:54
Az ördög útja
2019. szept. 6.
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY