Kínában a bronztükör (tung-csing) a mindennapok nélkülözhetetlen használati cikkének számított egészen az üvegtükör megjelenéséig. A régészeti feltárások során napvilágra került nagyszámú lelet azt mutatja, hogy nemcsak a szépítkezésnek, de a temetési szertartásoknak is fontos kelléke volt. A telihold jelképének tartották, de a néphit démonokat, kísérteteket távol tartó erőt is tulajdonít neki, éppen ezért pl. a házasság alkalmával sohasem hiányozhatott a menyasszony nyakából.
Már az i.e. 11. századból származó bronztükröt is találtak, igaz ez még az eget szimbolizáló szertartási eszköz volt, és nem későbbi funkciójában használták. Széleskörűen elterjedt cikké az i.e. 5. századtól vált. Ekkor leginkább állatfejekkel, virágmintákkal és sárkány-főnix motívumokkal díszítették. A Nyugati-Han-dinasztia idején (i.e. 206-i.sz. 24) jelentek meg a madár- és az egész alakos állatminták. Ekkor tűnnek fel hátlapjukon a jókívánságok írásjegyei is, pl. „Emlékezz rám, ne felejts el!” vagy „Jó szerencsét és végtelen örömet!”.A bronztükör legáltalánosabb formája eredetileg a tizenegy néhány cm-es átmérőjű kör volt, amely kényelmesen simult a tenyérbe. A Szung- és a Jüan-dinasztiák idején (10-14. sz.) a köralak mellett megjelentek a szögletes, rombusz és nyolcszögletű formák is. A tükörként használt felületet hihetetlenül simára csiszolták vagy amalgámmal és higannyal polírozták, foncsorozták. Az üvegtükör használatára csak a mandzsu Csing-diansztia (1644-1911) idején tértek át.Találtak olyan bronztükröket is, amelyeket „varázstükörnek” nevezték el különleges sajátságaik alapján. Ha ezekkel – szembefordítva a fénnyel – rávilágítunk egy sima felületre, a fénykörben a tükör hátlapjának mintáját, írásjegyét vagy egyéb más díszítő figurát lehet felismerni. Ez nemcsak a nagyközönséget ejtette ámulatba, de a szakembereknek is hosszas fejtörést okozott. Valójában a hátlapnak semmi köze sincs a jelenséghez. Először is, a még polírozatlan bronzlap konvex felületére egy fémszerszámmal erősen belekaparják, karcolják a kívánt mintát, amit majd a többszöri átcsiszolás, polírozás szinte teljesen eltűntet. Láthatatlan az emberi szem számára, de a fény már ilyen könnyen be nem csapható. Tehát a varázslatos jelenséget a konvex felület aprócska deformációjával érik el.Miután megfejtették a varázstükör titkát, ma már nagy számban készítenek különféle mintákat vető bronztükröket. A varázstükör készítésének a titka (ma ezt technológiának vagy „know-how”-nak neveznénk) Kr. u. 200 körül Japánba is átkerült, ahol titkos, nemzedékről nemzedékre öröklődő hagyományként őrizték, és többnyire valamilyen vallási közösséghez való tartozást fejezett ki. Sok fennmaradt varázstükör Buddha- vagy Krisztus-képet ábrázol (a kereszténység 1549-ben, Xavéri Szent Ferenc térítése nyomán jelent meg Japánban, és a XVII. században súlyos üldöztetést szenvedett). Japán XIX. század végi modernizációjával (Meiji-restauráció,* 1868) aztán ez a hagyomány is elsüllyedt, feledésbe merült. Sir David Brewster feltevése, amely szerint a tükör hátoldalának a megmunkálása közben a fém sűrűsége megváltozik, és ez valamilyen módon megváltoztatja az elülső felületről visszaverődő fény polarizációját.* Más feltevés szerint a megmunkálás a fény elnyelődésének a mértékét változtatja meg. E magyarázatok azonban nem voltak igazán kielégítők. A helyes magyarázatot végül a régebben Japánban dolgozó Ayrton és Perry találta meg 1879-ben. Különböző optikai beállításokkal egyértelműen megállapították, hogy a varázstükör-jelenséget a felület kismérvű, szabad szemmel észrevehetetlen (néhány méter sugarú) görbületei okozzák. Több: https://terebess.hu/szorolapok/bronzt...
A „varázstükör”-elvet újabban a mikroelektronikában alkalmazzák.