Egy év után most vers van születőben,
Különbözni fog és más lesz majd merőben.
Nem okoz majd szerintem túl sok derültséget,
De legalább kiadok általa minden feszültséget.

Hát, kezdjük a sort veled szépséges Anett,
Rajtad tuti nem fogna ki a jazz balett!
A gyönyörű szemeid, az egyetlen vétséged,
Máig megbénít baby, ez a gyilkos szépséged!

Olyasmit birtokolsz, amire a többség csak vágyik,
Hogy az igaz szerelemtől mennyasszonnyá válik.
S előtted már nem lebeg az a rózsaszínű tévhit,
Mert őszintén szereted ezt a szerencsés Férfit.

S bár Ő lesz mindörökké a szívednek gazdája,
Tudod…te vagy Anett a látszatnak csapdája.
Hiszen, aki megszeret Téged, szinte azonnal lefagy,
Mert nem látott ennyire erős Nőt még, mint Te vagy!

Te jössz most a sorba, Te bizony Erika,
Kit soha sem érdekelt, mi az, hogy etika.
Akit nem izgatott a saját tetteinek súlya,
Nem érdekelte soha: A világ egyensúlya.

De én mégis átlátok ezen az igéző szépségen,
Hiszen a rabszolgája vagyok igencsak régen.
De én ismerem a másik eltitkolt arcodat,
Amit könny áztatott minden múltbeli alkonyat.

Mint egy zabolátlan csikó, vad vagy és vidám,
A lelkedben tátong csak hatalmas hiány.
Hát, mostantól inkább fejlődj és változz meg,
Hisz ahol a jólét, az ördög házhoz megy.

De folytatódjék vidáman-e furcsa krónika,
A következő áldozat, nem más, mint Dórika.
Kin nem alakít semmit se véső, se csiszoló,
Igaz nem is fog ki rajta 3 - 4 olasz gigoló.

Nincs benne gátlás s nem is fordul ki a gyomor,
De, hogy Metropolitan Egyetem..ne már, ez komoly?!
Mondjuk most már értem, miért van állandó buli,
Hisz bármit simán elnéz egy sznob magán suli.

De, hogy mondjak most már valami jót is rá végre,
Ez a csaj álomszép szemekkel, nézhet fel az égre!
Az érzéki ajkak alapfelszerelés nála,
Hát, még ha látnád, ahogy használja...

Ám jöjjön, most egy gyémántba fürdő sárgarigó,
Bizony, most már Te jössz, Te bizony Anikó!
Kit milyen sokra tartok, most bátran elmondom,
Hisz a szépséged fényétől annyira szép London!

S bár tudom, igen, hogy sosem csípted az ilyet,
De míg végzek, egyed csendben a sonkás szendvicsed...
S ahogy a bazi nagy kiflit az arcodba tolod,
Én szeretem nézni a huncut kis mosolyod...

Viszont...úgy érzem, hogy Te érezni rettegsz,
S az érzelmek ellen dilibogyót szedhetsz...
De az elszántságom a józanész határát átlépi,
A végén majd meglásd, az enyém leszel baby!

De még mielőtt az ihlet végképp eltűnne,
Kapjon pár rímet az excsajom: Tünde!
Hiszen ki is tett magáért, ugye őkelméje,
Celeb lett Kalocsa hírhedt üdvöskéje.

S még fél éve sincs annak, hogy már nem járunk,
De bepasizott máris a mi kis pornósztárunk…
S kicsit sem zavarja ez az undorító bukta,
Hogy még velem „járt” mégis: a fél Kalocsa dugta.

De anyucid ne félj, elfogad majd így is,
Hogy kudarcba fulladt a pszichoanalízis.
Ha már nevelni lusta volt ez a csupa szív asszony,
Kisebb csoda kéne ahhoz, hogy végre elhallgasson.

Hát, ennyi volt azt hiszem, leírtam mindent,
Kikívánkozni vágyó szó nem maradt itt bent.
Ám mielőtt így vetnék-e roncsversnek véget,
Tudd, hogy bármit is írtam: Szeretlek Téged!

Hiszen, bármit is tettél vagy teszel ellenem,
Csak edződik általa a meggyengült jellemem...
S talán az elején igen, kicsit felbőszít,
De tudod, ami nem öl meg az csakis erősít!

Mert lehetek a paripád vagy lehetek a hernyód,
Megmásíthatatlan ez a rendszerkód:
Hogy örökre beléd ég majd meglátod mindaz,
Amit most kaptál, még hogyha le is tiltasz.

Budapest
2017.01.09