149 Loop készítése
0
0
2012. aug. 23.

Augusztus 19-én Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus megyéspüspök tartott ünnepi Szent Liturgiát Máriapócson a több ezres hívő seregnek, akik a búcsúra érkeztek. Az evangéliumi olvasmányból püspökúr kiemelte az ifjú cselekedetét, aki lelkesen odaszaladt Jézushoz, megkérdezvén: „Mit kell tennem?”
Az a félezer fiatal, akikkel a püspökúr együtt gyalogolt 1 héten át, 120 km-t megtéve, ők is megkérdezik Jézust: mit tegyek? Vagyis: milyen iskolába menjek?, hogyan alakítsam az életem? Jézus megválaszol az evangéliumbéli fiatalnak: „Tartsd meg a parancsolatokat.” Az ifjú azonban még többet szeretne. „Jó, de mit tegyek még?” Ez a buzgóság jellemző a fiatalokra, többre vágynak, célokat tűznek ki maguk elé. Jézus megmutatja a célhoz az utat : „Én vagyok az Út.”
Ez a gyalogos zarándoklat, leképezi a fiatalok számára az életet, melyben szintén vannak nehézségek, fáradtságos napok, de mégis felülemelkedünk ezeken, a cél érdekében. Itt, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhelyen másképpen tűnnek fel ezek a nehézségek, átértékelődik az élet, mert a hit szemüvegén keresztül szemléljük azt. Ezt a látásmódot visszük haza magunkkal, mert érezzük, hogy csupán az emberi erőfeszítéseinkből, mégis valami hiányzik.
A centenáriumi évben, gyakran eszünkbe jutnak görögkatolikus őseink, megemlékezünk a gyökereinkről, akiknek a példája megerősíti a hitünket. Ilyen elődökre gondolhat vissza a most diakónussá szentelt Boksai Péter is, akinek kárpátaljai családjában a vértanúságig kitartottak az igaz hitben.
A szertartást nagy körmenet követte. Végezetül püspökúr azt kérte, hogy imádkozzunk a hivatásokért, papjainkért, hogy egész egyházunkban és nemzetünkben, megújuljon a szeretet!
A búcsú ideje alatt nem csak imával mutatta meg a Pócsra gyűlt tömeg igaz keresztényiségét. A Magyar Vöröskereszt végig véradási lehetőséget biztosított, mellyel sokan éltek is, így a szervezettel való együttműködésünk kezdete óta az eddigi legnagyobb számban, hetvenen adtak vért.
Papp N.
Máriapócs Nagyboldogasszony napi búcsú és zarándoklat 2012 augusztus 18-19..(140 perc)
https://www.youtube.com/watch?v=GOmFWxvlHa8

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY