A videó után, ajánlanám hogy nézzétek meg a "Dr.halál" azaz "You dont know Jack" c. filmet ami ezt dolgozza fel Al Pacino alakításával,pont a minap láttam és a videóval együtt én is pont ugyan úgy gondolkozom mint Puzsér.

@gnatio82: "Ezt csak hívő értheti" És aki nem hívő, vagy másban hisz? Aki nem hiszi azt, hogy a szenvedés tüzén edződik a (halhatatlan) lelke? Lehet, hogy inkább úgy gondolja, hogy meg van szívatva, és nem tudja viccesen felfogni.

Ezt csak hívő értheti: A földi szenvedés lehet, hogy segít kiváltani a poklot, mert lehet, hogy ezen utolsó időben érik meg a lélek arra, hogy méltó legyen elkerülni a kárhozatot. Ezt vagy hiszem, vagy minden szenvedés értelmetlen.

@Crab: Az a helyzet, hogy én értem, hogy miről beszélsz, az viszont tök más, mint amiről én vagy Puzsér beszélünk, és azt nem tudom, hogyan magyarázzam el a különbséget :D Mert a saját viszonyrendszeredben igazad van - én is egyet értek -, csakhogy itt nem náthás és depis emberekről beszélünk, akik szeretnének meghalni, mert azt hiszik, depressziós fájdalmuk sosem fog elmúlni. Itt olyan, végstádiumban lévő halálosan beteg, önmaguk ellátásra már képtelen emberekről beszélünk, akik pelenkába végzik dolgukat, és soha többé nem is fognak wc-re ülni, és pontosan tudható, hogy hetek, hónapok vannak hátra az életéből. Ez nem a félrediagnosztizált, még esetleg csodával meggyógyulhat, vagy "esetleg kijöhet egy új gyógymód hátralévő élete során" betegekről beszélünk, hanem azokról, AKIK ZÁROS HATÁRIDŐN BELÜL MEG FOGNAK HALNI ÉS ÖNMAGUK ELLÁTÁSÁRA ELEVE KÉPTELENEK. Erre szokták azt mondani, hogy szinte már csak vegetál. És nem az lesz, hogy kómába esik és ha életben tartják, még felépülhet, hanem kampec. És ez nem csak az ő döntése, hanem van egy erre kijelölt orvoscsoport, aki megvizsgál mindent, kórtörténetet, diagnózist, kezeléseket, állapotot, és ők döntenek, hogy hagyják szerencsétlent még szenvedni TÖK ÉRTELMETLENÜL még hetekig, vagy véget vetnek ennek. A nagymamám anyukája nemrég halt meg, 9X éves volt, fájdalmai voltak, szépen lassan leépült, mind testileg, mind szellemileg, meg akart halni, az ételt kiköpdöste, infúzióval táplálták tovább. Egy idő után zavartan beszélt és nem ismert meg senkit a családjából, pár hét múlva már beszélni sem tudott, egy vézna, szenvedő öregasszony feküdt ott, szó szerint csontsoványra fogyva, fájdalmakkal, akit az egészségügy módszeresen zombiként életben tartott, amíg a szíve végkép meg nem állt. Ezzel most mit értek el? Szerencsétlen ember szenvedett még 6 hónapot, egy ágyhoz kötve, pelenkázva, a gyerekeinek meg végig kellett nézniük, ahogy szépen lassan leépül. Szerinted milyen érzés az egy gyereknek, hogy az anyja nem ismeri meg, és látják, hogy szenved és meg akar halni, de nem hagyják? Ez szerinted élet? Ránézel, és láthatod, hogy menthetetlen. Még orvosnak sem kell lenned. Ha nem táplálják mesterségesen, már rég meghalt volna magától, ez senkinek nem volt jó. És ez nem olyan, hogy "jó, de csak kettes a fájdalma". Nem a fájdalomtól függ, hogy vki élhet-e az eutanáziával, hanem attól, hogy megadjuk-e neki a kijáró végtisztességet, és ha életének utolsó, iszonyatosan keserű cseppjeit már nem akarja, akkor ne tuszkoljuk le a torkán erőszakkal, hogy "de baszki, élsz amíg csak lehet".

Pár kényes kérdés, ami felvetődik: - Vajon értelmes és igazságos-e, ha erőnket egy halálos beteg szenvedéseinek meghosszabbítására használjuk, aki nem is akar már élni, ahelyett hogy meggyógyítanánk valakit, akin még lehet segíteni és élni akar? - Vajon az egyén mennyire van tudatában döntése súlyának ha eutanáziáról beszélünk, vagy ha ő már nem dönthet (pl. mert kómában van és csak gépek éltetik), dönthet-e más helyette? - Ha törvényes lesz egy élet kioltása eutanázián keresztül, az lehet a halálbüntetésen át is? - Szabad-e valakinek élet és halál urának lennie egyáltalán, törvényesen? Bizonyára nincsenek olyan válaszok, amelyeket mindenki elfogadna.

@fchris82: Szerintem az életet nem az teszi életté, hogy van-e fájdalom vagy nincs. Az én felfogásomban ez egy efölött álló dolog. Másrészt nagyon veszélyes területre vezet. Készítenek egy skálát, hogy akinek 10-ből 8-as vagy nagyobb a fájdalma az kérheti a megölését, de a 7,95-ös nem? De mi van azokkal akinek 2-es a fájdalma, és most úgy tartja kedve inkább nem élne tovább. Ebbe az irányba el sem szabad indulni.

@Crab: itt nem csak arról van szó, "jaj, végstádumban fáj, és kerülni akarják a szenvedést", hanem arról, hogy amíg lehet, ennek ellenére életben tartják! Szerinted az élet természetes velejárója a fájdalom? Részben egyet értek, mert ami nem öl meg, az megerősít. De itt haldoklókról beszélünk, akik 120 éve már rég meghaltak volna a betegségükben, de most a modern egészségügy kb egy szadista mentalitással életben tartja őket szenvedéseikkel együtt. Kb mint a sorozatgyilkos, aki apró darabokat vág le az áldozatból, tehát biztosan tudjuk, az áldozat meg fog halni, de közben mindent elkövet, hogy az áldozat végig magánál legyen és csak lassan vérezzen el, pl az új sebeket azonnal "elégeti". Úgyhogy engem pl hasonló esetben lesznek szívesek "meggyilkolni" akkor. De javaslom neked is, hogy megtapasztald csak pár percre is, milyen fájdalmak között létezni, és úgy milyen lassan telnek a másodpercek is, ülj 100 percet seizaban. Hajrá. Aztán ehhez vedd hozzá, hogy a beteg nem tud mozogni, mint te, hogy enyhíts a fájdalmon, nem tud előredőlni és a végén nem tudja abbahagyni, mint te. A kutyatulajdonosok többsége is elaltatja a jószágot, ha eljön az ideje, és a menthetetlen lovat is lelövik. A fájdalomnak akkor tekinthető az élet velejárójának, ha mulandó. Ha nem, akkor az már nem élet.

@ssbssb: Az aktív eutanáziát melyik országban adják a "család" kezébe? Azt tudomásom szerint mindenhol orvosokra van bízva, így elméletileg nem is fordulhat elő, hogy vmelyik rokon majd a bíróságon fog védekezni, mert szépen beszállítják a beteget - ha még nincs kórházban mondjuk -, és majd az erre kijelölt orvoscsoport dönt, vmelyik másik orvos pedig végrehajtja. És de, jogos Puzsér felháborodása, mert tényleg egy olyan dolgot nem tettek mai napig törvényessé, amire nem igazán van magyarázat. A betegnek nem jó, mert szenved, ha egyáltalán még nagyjából tudatában van önmagának, az egészségügynek nem jó, mert rengeteg pénzbe kerül életben tartani az illetőt, a családnak és hozzátartozóknak megint csak nem jó, mert ők is szenvednek a beteggel együtt. Így tervezetten tud távozni a beteg, a család így is, úgy is az elkerülhetetlen gyászba lép, amiből így is, úgy is annyi idő, ha nem rövidebb, míg talpra áll. És igen, én tartok tőle, hogy hasonló helyzetbe kerülök, és én akkor nem akarok szenvedni... Tegyük fel, hogy már csak maximum 2 heted van hátra. Ez idő alatt nem fog semmi csoda történni, de miért kell 2 hétig szenvedni? Tudod milyen állandó fájdalomban élni? Ülj le seizaba mozdulatlanul mondjuk csak 30 percre, de ha nagyon tökösnek érzed magad, próbáld meg csak egy 100 perces film erejéig. Te utána felállsz, a zsibbadás elmúlik 10-20 perc alatt, de ezek az emberek nem tudnak felállni és véget vetni a szenvedéseiknek. Még a háziállatoknak is több emberség jár, mint az embereknek. Ha a kutya vagy a macska túl beteg, elaltatják!

"beleérzőképesség", "csak saját magunkból, csak a saját érzésvilágunkból tudunk kiindulni"..... Véleményem szerint fényévekkel ezek felett álló megközelítésre lenne szükség. Ne relativizáljuk már azt, hogy az élet érték. A szenvedés fájdalmas, nem jó, ezért kerülni próbáljuk és ez így van rendjén, de az élet velejárója. Sajnos kinek több, kinek kevesebb jut belőle. Gyanítom nem találkozott még olyan emberrel, akinek az életét teljesen átformáta -pozitív értelemben-, rendezni tudta a családi kapcsolatait, belátta az elkövetett hibáit. A véleményem nem változott: Eutanázia = gyilkosság Az élet sérthetetlen, abszolút érték.

Más életének kioltása nem csak annak a kérdése, hogy a másik akarta-e. Hanem annek is, hogy a társadalomba szabad-e relativizálni a másik életének a kioltását. Ez nem azt jelenti, hogy egy ne bíróság hozhatna pl. felmentő ítéletet akkor, ha az aktív autanáziát igazolva látja. De talán nem is szabad bürokratikus folyamattá változtatni valakinek a halál iránti igényét... (előttem van az, amikor a bíróság előtt elhangzik, hogy "az áldozat kérte, hogy szúrjuk le, és erre tanúm mind a 25 testvérem...) De természtesen nehéz lenne azt is felülbírálni, hogy valójában valaki csak végtelenül elkeseredett, vagy valóban megérett az aktív eutanázia körülménye. Szóval Puzsér messzemenő felháborodása talán indokolatlan.

Sokan azt mondják, hogy csak addig akarok élni, amig tudok egyedül pisilni és alá tudok irni egy papirlapot. Egyet értek veled . Amikor valakinek meghosszabbítják az életét csak azért mert van rá mód az lehetséges csak már nem élet, hanem csak az élethez való ragaszkodás amit nem az elménk hanem a testünk diktál. Régen az öregek elmentek a "büdösbarlangba" meghalni, hogy ne keljen azt a megaláztatást végigélniük ami egy demens otthonban várná őket. Talán nekik volt igazuk.