Szárnyas napkorong, mint UFO

87
Feliratkozom
lohere
6819 videó
75 Loop készítése
0
0
2019. nov. 16.

Nemrégiben szerettek volna csinálni egy filmet az Annunakikról , mely film valamilyen oknál fogva nem készült el, csak egy rövid rész belőle.
A film rendezője szerette volna hitelesen ábrázolni azt a mindenki által már sokszor látott szimbólumot, ami az ősi Summér táblákon, Egyiptomban, Japánban és számos más helyen megemlítésre került. Sokat törték a fejüket a többiekkel, hogy fizikálisan a valóságban hogyan nézhetett ki valójában ez a repülő szerkezet, amit UFO-nak is nevezhetünk, mai szóhasználattal. Arra jutottak, hogy valószínűleg mint a legyező szárnyai, mint a madár tollai behajthatóak voltak és teleszkóp szerűen egymásba csúsztatható szárnyakkal rendelkezhetett az ősi idegenek járműve, akik egy másik bolygóról látogatták a Földet és nagy valószínűséggel teremtettek itt életet.
Az is lehet, hogy nem volt semmilyen szárnya az űrhajónak, (ami lehetett akár egy merkaba, egy száguldó a semmiből egy másik dimenzióból megjelenő és materializálódó tudati fénygömb is) hanem azt már az adott kor embere teremtette hozzá, mivel sehogyan sem fért a fejébe, hogy az égből egy repülő korong csak úgy alászállhat és így már az akkori ember képzeletével megtoldott szárnyakkal ábrázolhatta a repülő eszközt utólag.
Mindenesetre tetszetős variáció egy még meg nem jelent filmből.

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
thumb
5:58
Bellatrix
3 hete
thumb
18:11
Stressz
2019. nov. 19.
thumb
34:46
Mátyás halála
2019. nov. 6.
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY