147 Loop készítése
0
0
2014. júl. 29.

A Magyarok Szövetsége által szervezett menet keretein belül a résztvevők emlékmisét ültek a Mátyás téri templomban, majd szimbolikusan visszahelyezték eredeti helyére, a Földmíves utca 7. szám alatt lévő ház falára a Nemzeti Hadsereg 1919. július 27-i alapításának emléket állító dombormű képét, amely páter Zadravecz Istvánt, Horthy Miklóst és Vajas Józsefet, a Nemzeti Hadsereg megszervezőit ábrázolja. A domborművet 1938-ban állították, majd 1946-ban távolították el a kormányzóhoz hű erők, még mielőtt a kommunista hatalom kezére jutott volna, így maradt fent épen a műalkotás, és várja azóta is, hogy visszakerüljön eredetileg elfoglalt helyére. „Szeged szégyene, hogy a dombormű nincs kint a helyén, hiszen a városvezetés feladata lenne a méltó megemlékezésről való gondoskodás.” – mondta el Bene Gábor, az emlékmenet szervezője. Az emlékmenet állomásain, a Honvéd téri református templomnál, az Árpád téri országzászlónál, a Tisza Szállónál és a Horthy Csónakháznál versekkel és énekkel emlékeztek meg a nemzetmentőkről a felvonulók, akik tárogatószó mellett meneteltek egyik helyszíntől a másikig, „Tisztelettel emlékezz Horthyra!”, „Szeged, ne hallgass a gyilkosok utódaira!” feliratú transzparensekkel. A zenei aláfestést Vesztergám Miklós tárogató biztosította. Az Árpád-téri országzászlónál a zenész – Szakály Sándor távollété miatt – rögtönzött előadást tartott a Szent-Korona-tanról. Az alig ismert eszme Magyarország történeti alkotmánya, amely az első kartális, az 1949-es sztálinista alkotmány hatályba léptéig hazánk jogrendszerének alapját képezte. A tan lényege, hogy kiterjeszti a Szent Korona fogalmát, az uralkodói jelvényen túl az ékszer a teljes magyar nemzetet szimbolizálta (amelyet ekkor a nemesség jelentett), illetve a magyar király a magyar nemzet általi uralkodói megbízatásának jelképe, ami magába foglalja a jogok és kötelességek fejlett rendszerét, amely a magyar nemzet tagjainak egyenlőségét hirdette. „Az emlékmenet célja a hagyományteremtés és a figyelemfelhívás Horthy Miklós és a Nemzeti Hadsereg emlékének tiszteletére” – árulta el a SZEGEDma.hu-nak Bene Gábor. „Ha nem alakul meg a Nemzeti Hadsereg, ma a szegediek is osztoznának a szerbiai magyar kisebbség keserű sorsában, hiszen önálló magyar haderő nélkül aligha lehetett volna visszaverni a környező országok támadó erőit, és a csonka Magyarország még ekkora területet sem fedne le.” – emelte ki a szervező. Horthy Miklós szerepe azért kiemelendő, mert a Nemzeti Hadsereg élére állva felvállalta, hogy egy önálló haderő bevetésével rendet teremt az országban, ami a békekötés alapját jelentette. Ezt a forradalmi kormányok vezetői vagy nem merték meglépni, mint a pacifista Károlyi Mihály, és az antimilitarista hadügyminisztere, Linder Béla, vagy belebuktak a próbálkozásba, mint a Tanácsköztársaság internacionalista Vörös Hadserege. A Horthy-emlékmenetet 2000 óta minden évben megtartják, rendre a városvezetés közreműködése nélkül.
Szekeres Tamás

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY