224 Loop készítése
0
0
2012. máj. 3.

(www.infoter.eu) Elektronikus ügyfél-azonosítás, elektronikus aláírással benyújtható dokumentumok, elektronikus információáramlás – ezekkel a szolgáltatásokkal bővül, és válik kényelmesebbé válik az elérhető elektronikus közigazgatási szolgáltatások köre, miután a kormány elfogadta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkársága által a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényhez (Ket) beterjesztett végrehajtási rendeleteket. A bejelentés kapcsán felkerestük Fekete Gábort, a KIM elektronikus közigazgatásért felelős helyettes államtitkárát, aki Mester Sándor kérdésére elmondta, hogy a korábbi elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvényt hatályon kívül helyezték, és helyébe egy többszintű szabályozás lépett. Hangsúlyozta, hogy még rengeteg teendőjük van. Két szorosan kapcsolódó törvényi szabályozáson is dolgoznak: az egyik az információbiztonság kérdésével foglalkozik, a másik az állami nyilvántartások egységesítését, illetve átjárhatóságát biztosítja majd. Emellett számtalan alacsonyabb rendű szabályozást kell megalkotniuk, köztük műszaki jellegűeket, illetve a különféle eljárásokra vonatkozókat – fejtette ki az államtitkár.

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
thumb
5:11
ASP
2013. febr. 21.
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY