26 Loop készítése
0
0
2017. jún. 19.

2017. június 17.
Ezúttal Budapesten, a III. kerületben állított emléket magánterületen a kormányzónak a Magyarok Világszövetsége.
Tüntetők gyűltek össze a budapesti szálloda előtt, amelynek az udvarán Horthy Miklós mellszoboravatására készültek. Az emlékmű ellen a MEASZ és a DK is tiltakozott. A két szervezet között apróbb vita is kialakult arról, hogy ki jelentette be korábban, hogy tiltakozik a Horthy-szobor ellen.
A DK országos elnökségének tagja azt mondja: egy európai országban nem lehet szobrot avatni egy olyan embernek, aki több százezer honfitársa haláláért felelős. „Felháborító az, amit most itt készül csinálni a szélsőjobboldal, a Fidesz pedig ennek teret ad. Horthy, ha nem is bizonyítottan, de háborús bűnös. Részt vett sok magyar zsidó deportálásában és így a halálukban is” – jelentette ki Földi Judit.

Nem sokkal a tiltakozás után a szálloda magánterületén elkezdődött a szoboravatás.

Az egyik szervező, a Magyarok Világszövetségének elnöke szerint a tüntetők nem ismerik a magyar történelmet. „Azzal, hogy korlátozott hatalma mellett, miközben katonai megszállás alatt állt Magyarország, utasította Koszorús Ferencet, hogy megakadályozza a budapesti zsidóság deportálását, beírta a nevét örök időre a zsidóság történetének aranykönyvébe” – mutatott rá Patrubány Miklós.

Kubinyi Tamás, az Álmos Király Televízió alapítója szerint nemcsak a tüntetők, hanem a hatalomban lévők se szeretnének Horthy-szobrot Magyarországon. „Nincsenek egyedül, mert a teljes hatalmi berendezkedés ott áll mellettük, ők adták az orcájukat a szégyenhez. Az Országgyűlés minden tagja, aki nem teszi nyilvánvalóvá, hogy Horthynak szobrot kell állítanunk” – emelte ki Kubinyi Tamás író.

A beszédek végén a szálloda udvarán leplezték le a kormányzó mellszobrát.
.................
Hunhír.info: Provokátor az ápolók tüntetésén (2011. 05. 12., Budapest, Kossuth tér) https://www.youtube.com/watch?v=EbVXUtR_wg8

0
0
0
Méret:pxpx

Videó jelentése.

Mi a probléma?

  • Szexuális tartalom
  • Erőszakos tartalom
  • Sértő tartalom
  • Gyermekbántalmazás
  • Szerzői jogaimat sértő tartalom
  • Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
  • Szexuális visszaélés, zaklatás

Kérjük, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.

...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzászólások
Követés emailben
Szólj hozzá!
Felhasználó videói
1 | 2 | 3 | 4
következő
Válassz felhasználónevet!

Ezen a néven jelennek majd meg a videóid és a kommentjeid.

Felhasználónév...:
Mehet
Felhasználódat regisztráltuk!
Felhasználódat regisztráltuk, szánj néhány percet a profilod Beállítására, amit a Beállítások menüpont alatt tudsz megtenni!

Hozzászóláshoz lépj be az Indapassoddal!

VAGY