Az Indamedia Csoporthoz tartozó társaságok az általuk üzemeltetett honlapokon, sütiket (angolul: „cookie”) használnak a honlapok működtetése, használatuk megkönnyítése, valamint biztonsága, a honlapokon végzett tevékenység nyomon követése, releváns tartalmi ajánlatok és célzott hirdetések megjelenítése érdekében.
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek egy adott honlapon vagy alkalmazásban történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében vagy a készülékén. A sütik lehetővé teszik, hogy az adott honlap a látogatót a következő látogatásakor felismerje, és ez által biztonsági, kényelmi funkciókat biztosítson és javítsa a felhasználói élményt az oldal böngészése közben.
A sütiket megkülönböztethetjük pl. funkciójuk vagy tárolási időtartamuk alapján. Ezen felül vannak olyan sütik, amelyeket az adott honlap üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el a honlapon keresztül.
A Honlapokon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek alapműködést biztosító, statisztikai ill. hirdetési célú sütik. A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Ezek a sütik biztosítják a Honlap megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát, nélkülük a Honlap kényelmes használata nehezebben vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a Honlap használatáról.
Az alapműködést biztosító sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik a felhasználó eszközein a honlap böngészése során automatikusan elhelyezésre kerülnek. Azokat a böngésző beállításoknál utólag lehetséges törölni (lásd még alább).
Az alábbi táblázatban felsoroljuk az Indamedia Support Zrt. által használt alapműködést biztosító sütiket:
Süti neve | Jogalap | Funkció | Kezelt információk köre | Süti lejárata |
---|---|---|---|---|
INX_CHECKER2 | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti, feladata annak ellenörzése, hogy a böngésző támogatja e a sütik lerakását. | numerikus karakter 1 ha lerakhatóak további sütik 0 ha nem rakhatóak le további sütik |
8 év |
PHPSESSID | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti, feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. | alfanumerikus karakterekből képzett egyedi session id | A böngésző bezárásakor vagy a munkamenet végén. |
_iph_pcb | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti, feladata annak ellenörzése, hogy a felhasználó elfogadta e süti policy-t. | numerikus karakter 1 ha a felhasználó elfogadta a süti policy-t 0 ha a felhasználó nem fogadta el a süti policy-t |
3 év |
autologin | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti, feladata az automatikus beléptetés biztosítása. | alfanumerikus karakterekből képzett egyedi autologin session id | 1 év |
psid | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti, feladata az oldalra történő bejelentkezés biztosítása. | alfanumerikus karakterekből képzett egyedi autologin session id | A böngésző bezárásakor vagy a munkamenet végén. |
cemp_ident | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti mely biztosítja a felhasználók számára a megfelő tartalmi ajánlatok megjelenítését. | alfanumerikus karakterek | 4 év |
indavideoErotika | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti, feladata annak rögzítése, hogy a felhasználó milyen válasz adott a 18+ tartalommal kapcsolatos figyelmeztetésre a felugró ablakban. | numerikus karakter | 1 nap |
ident | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti mely biztosítja a felhasználók számára a megfelő tartalmi ajánlatok megjelenítését. | alfanumerikus karakterek | 2 hét |
ivU | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt süti: A süti egy session ID-t tárol mely biztosítja a szolgáltatás session kezelését. | numerikus karakterek | 30 perc |
videoCnt | Jogos érdek | Indamedia Support Zrt. által használt cookie: A cookie célja a videó indítás tényének rögzítése. | alfanumerikus karakterek | 1 nap |
HSID | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt cookie: a felhasználó google fiókjához tartozó azonosító digitálisan aláírt és titkosított adatainak és a legutóbbi bejelentkezési időpont tárolására használt cookie. | alfanumerikus karakterek | 2 év | |
euconsent-v2 | Jogos érdek | Quantcast: A cookie consent információk tárolása elkódolva. | alfanumerikus és speciális karakterek | 1 év |
addtl_consent | Jogos érdek | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt cookie: Kiegészítő adatok az elfogadott cookie consentek tárolása | alfanumerikus karakterek | 1 év |
Ezek a sütik a honlapok teljesítményéhez, fejlesztéséhez, a felhasználói élmény javításához kapcsolódnak, és lehetővé teszik, hogy az adott honlap üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott honlapot.
Ezek a sütik sem azonosítják a látogatókat, az általuk gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány honlapot vagy oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje, milyen esetleges hibaüzenetek érkeztek stb.
A statisztikai célú sütik között is megkülönbözettünk állandó és munkamenet sütiket, aszerint, hogy mennyi ideig tárolódnak azok a látogató böngészőjében ill. eszközén.
A statisztikai célú sütik a felhasználó eszközein egy adott honlap böngészése során automatikusan elhelyezésre kerülnek. Azokat a böngésző beállításoknál utólag lehetséges törölni (lásd még alább).
Az alábbi táblázatban felsoroljuk az Indamedia Support Zrt. által használt statisztikai célú sütiket:
Süti neve | Funkció | Kezelt információk köre | Süti lejárata |
---|---|---|---|
rp_init | Gemius Hungary Kft. (1053 Budapest, Szép utca 5. 1. em. 2.) által használt süti: A süti ellenörzi, hogy a gemius szervereivel megtörtént e a kommunikáció. | numerikus karakter | 1 nap |
__gfp_64b | Gemius Hungary Kft. (1053 Budapest, Szép utca 5. 1. em. 2.) által használt süti, feladata a Gemius statisztikai mérésének biztosítása. | alfanumerikus karakterekből képzett domain azonosító | 2,5 év |
__utma | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a felhasználók és a munkamenet megkülönböztetése webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai célból. A sütit minden alkalommal frissítik, amikor adatokat küldünk a Google Analytics-nek. | numerikus karakterekből képzett számsor | 2 év |
__utmb | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a az új sessionok / látogatások meghatározása webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai célból. A sütit minden alkalommal frissítik, amikor adatokat küldünk a Google Analytics-nek. | numerikus karakterekből képzett számsor | 1 nap |
__utmc | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti: az __utmb segéd sütije feladata, annak megálapítása, hogy a felhasználó új munkamenetben volt e webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai célból. | numerikus karakterekből képzett számsor | A böngésző bezárásakor vagy a munkamenet végén. |
__utmt | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a Goole Analytics szolgáltatás felé irányuló események korlátozása, amely limitálja a túlzott adatgyűjtést nagyforgalmú oldalak esetén. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | numerikus karakter | 1 nap |
__utmt_t2 | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a Goole Analytics szolgáltatás felé irányuló események korlátozása, amely limitálja a túlzott adatgyűjtést nagyforgalmú oldalak esetén. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | numerikus karakter | 1 nap |
__utmt_t3 | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a Goole Analytics szolgáltatás felé irányuló események korlátozása, amely limitálja a túlzott adatgyűjtést nagyforgalmú oldalak esetén. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | numerikus karakter | 1 nap |
__utmv | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti a felhasználók látogatási szokásaink egyéni szegmentálást kezelő süti. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | alfanumerikus és speciális karakterek | 2 év |
__utmz | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata nyomon követni, hogy honnan jött a látogató, milyen keresőmotort használt, milyen linket kattintott, milyen kulcszót használt. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | alfanumerikus és speciális karakterek | 6 hónap |
_ga | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata az egyedi felhasználók azonosítása a böngészési munkamenetekben. A rendszer nem tudja azonosítani az egyedi felhasználókat a különböző böngészőkön vagy eszközökön. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | alfanumerikus karakterek | 2 nap |
_gid | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a felhasználók megkülönböztetése. Egyedi session azonosítót tárol amelyekhez a felhasználó fogyasztási szokásainak tulajdonságait kapcsolja Google. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | alfanumerikus karakterek | 2 nap |
Gdyn | Gemius Hungary Kft. (1053 Budapest, Szép utca 5. 1. em. 2.) által használt süti: a fájl tartalmazza a hit.gemius.pl kifejezést és védi a felhasználókat a kutatási célokat szolgáló kérdőív zavaró mértékű megjelenítésével szemben. a fájlban tárolt kifejezés módosítása után a kérdőív többet nem jelenik meg, blokkolva lesz. | alfanumerikus karakterek | 5 év |
bm_daily_unique | Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: a webhelyre telepített pagefair szolgáltatás számára lehetővé teszi a látogatók számosságának megállapítását (napi bontásban). Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. | szöveges karakterek | 1 év |
bm_last_load_status | Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: a webhelyre telepített pagefair szolgáltatás számára lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a látogató használ e adblock szolgáltatást. | szöveges karakterek BLOCKING ha felhasználó használ adblocker szolgáltatást NOT_BLOCKING ha felhasználó nem használ adblocker szolgáltatást |
10 év |
bm_monthly_unique | Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: a webhelyre telepített pagefair szolgáltatás számára lehetővé teszi a látogatók számosságának megállapítását (havi bontásban). | szöveges karakterek | 1 év |
bm_sample_frequency | Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: biztosítja, hogy megállapítható legyen, hogy a felhasználó elutasította a megjlenített adblock figyelmeztetést. | numerikus karakterek | 1 év |
d_uniq | Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: egyedi anonim azonosítóval látja el a látogatókat, mely a pagefair által nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódik így lehetővé teszi annak egyedi megállapítását, hogy a felhasználó használ e adblocker szolgáltatást. | szöveges karakterek | 1 év |
OTZ | Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA) által használt süti: a süti a Google Analytics szolgáltatáshoz kapcsolódik és a webhely látogatóinak összesített elemzéséhez nyújt információkat a Goggle Analytics szolgáltatásnak. | numerikus karakterek | 2 év |
Ezeknek a sütiknek a célja, hogy a honlapokon az adott látogató számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, olyan információkat gyűjtenek, mint pl. a látogató melyik oldalt nézte meg, a honlap mely részére kattintott, hány weboldalt keresett fel, a látogató érdeklődésére számot tartó tartalmak megjelenítése érdekében.
A hirdetési célú sütik elhelyezését a felhasználó a böngészője megfelelő beállításával tudja megakadályozni (lásd még alább).
Az alábbi táblázatban felsoroljuk az Indamedia Support Zrt. által használt hirdetési célú sütiket:
Süti neve | Funkció | Kezelt információk köre | Süti lejárata |
---|---|---|---|
audit | The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti annak ellenörzésére szolgál, hogy lerakhatóak e további süti-k. |
alfanumerikus és speciális karakterek | 1 év |
khaos | The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti egyedi user ID-t tartalmaz amely a felhasználók megkülönböztetését valósítja meg. |
alfanumerikus és speciális karakterek | 1 év |
put_*numbers* | The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti egy azonosítöt tartalmaz melyet a rubiconnal kapcsolatban álló adserver szolgáltató kampány azonosítóját tartalmazza annak érdekében, hogy szinkronizálja a hirdető független kampány információit a végfelhasználóról a rubicon szolgáltatásával annak érdekében, hogy a rubicon szempontjából harmadik fél hirdetéskiszolgálóval kapcsolatban álló hirdetőnek célzási információkat nyűjtson a hirdetéssel kapcsolatban. |
alfanumerikus és speciális karakterek | 1 hónap |
rpb | The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti affinitási információkat tartalmaz a végfelhasználóval kapcsolatban annak érdekében, hogy azokat a kampány tervezéshez és areleváns hirdetések tartalmának meghatározásához használja. |
alfanumerikus és speciális karakterek | 1 hónap |
pux | The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: A süti a rubicon technikai süti-ja, időpontokat tartalmaz amikor a put_* és a sput információi lejárnak és frissíteni kell. süti-k | alfanumerikus és speciális karakterek | 3 hónap |
em_cdn_uid | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütik segítenek megjeleníteni a webhelyen megjelenő tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | 1 év |
Ezeknek a sütiknek a célja, a Honlapokon használt Social média szolgáltatások biztosítása a látogató számára pl.: amikor a látogató a Honlapról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren vagy egyéb Social média szolgáltatáshoz kapcsolodó felületen, vagy összekapcsolja a fiókját közösségi tartalmakkal, vagy amikor a Social média szolgáltató által biztosított plug-in-eken (kiegészító programok) keresztül a Social média szolgáltató által tárolt tartalmak jelennek meg az oldalainkon. A Social média szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyüjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a Social média szolgáltató által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mindezt a látogató érdeklődésére számot tartó tartalmak megjelenítése érdekében.
Ezeknek a sütiknek a célja, hogy a Honlapokon az adott látogató számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, olyan információkat gyűjtenek, mint pl. a látogató melyik oldalt nézte meg, a honlap mely részére kattintott, hány weboldalt keresett fel, mindezt pedig a látogató érdeklődésére számot tartó tartalmak megjelenítése érdekében.
A Social média célú sütik elhelyezését a felhasználó a böngészője megfelelő beállításával tudja megakadályozni (lásd még alább).
Az alábbi táblázatban felsoroljuk az Indamedia Support Zrt. által használt Social média célú sütiket:
Süti neve | Funkció | Kezelt információk köre | Süti lejárata |
---|---|---|---|
eu_cn | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütik segítenek megjeleníteni a webhelyen megjelenő tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakter | 1 év |
_twitter_sess | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakterek | 1 év |
auth_token | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakterek | 1 év |
csrf_same_site | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakterek | 1 év |
csrf_same_site_set | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakterek | 1 év |
ct0 | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakterek | 1 év |
dnt | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | alfanumerikus karakterek | 1 év |
gt | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | alfanumerikus karakterek | 1 év |
guest_id | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | alfanumerikus karakterek | 1 év |
kdt | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | alfanumerikus karakterek | 1 év |
personalization_id | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | alfanumerikus karakterek | 1 év |
syndication_guest_id | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | alfanumerikus karakterek | 1 év |
tfw_exp | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakterek | 1 év |
twid | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | numerikus karakterek | 1 év |
external_referer | Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütikk segítenek megjeleníteni az oldalunkon a tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. | alfanumerikus karakterek | 1 hét |
A honlapokon az Indamedia Support Zrt. által sütik útján gyűjtött adatok kizárólag abban az esetben kerülnek összekapcsolásra a felhasználó által megadott valamely személyes adattal, és teszik ez által a felhasználót személyében beazonosíthatóvá, ha ahhoz a felhasználó a regisztrációja során vagy az adott honlapra történő belépéskor kifejezetten hozzájárul.
Az Indamedia Support Zrt. szerződött partnerei által alkalmazott sütik leírása
Az Indamedia Support Zrt. által elhelyezett sütiken kívül más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket az Indamedia Csoporthoz tartozó honlapokon. Ezen szolgáltatók az Indamedia Support Zrt.-vel szerződésben állhatnak, azonban a sütiket az Indamedia Support Zrt.-től függetlenül, saját működésük érdekében helyezik el.
Az Indamedia Support Zrt. szerződött partnerei által alkalmazott sütikről a felhasználók ezen szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak.
Google Adsense
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Google Analytics
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Adverticum
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://adverticum.net/szolgaltatasaink/adserver/opt_out/
Hoppex
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://www.facebook.com/cookies
Más, az Indamedia Support Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fentieken túlmenően az Indamedia Support Zrt.-vel szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket az Indamedia Csoporthoz tartozó honlapokon, az Indamedia Support Zrt.-től teljesen függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik személyek által elhelyezett sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében az Indamedia Support Zrt. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségét kizárja.
A legtöbb böngésző alapértelmezett beállításként automatikusan elfogadja a sütiket, azonban ezek a beállítások általában megváltoztathatók. A beállítások megváltoztatásával a sütik automatikus elfogadása megakadályozható, ill. beállítható, hogy a böngésző minden egyes alkalommal felajánlja a látogató számára választás lehetőségét, hogy engedélyezi-e a sütik használatát.
A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat:
Bármilyen a sütik felhasználásával folytatott adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, észrevétellel kereshetők az Indamedia Support Zrt. munkatársai adatkezeles@port.hu e-mail címen.
A felhasználó az adatkezeléssel kapcsolatos panaszával közvetlenül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; telefon: +36-1-391-1400; e-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu; honlap: www.naih.hu) fordulhat.
A felhasználó jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. Az adatkezelők kérésre a felhasználót tájékoztatja a jogorvoslat lehetőségéről és eszközeiről.
Budapest, 2021. augusztus 1.