Video jelentése
Mi a probléma?
- Szexuális tartalom
- Erőszakos tartalom
- Sértő tartalom
- Gyermekbántalmazás
- Szerzői jogaimat sértő tartalom
- Egyéb jogaimat sértő tartalom (pl.képmásommal való visszaélés)
- Szexuális visszaélés, zaklatás
Ha gondolod, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot.
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Hozzáadás listához
Új lista
2013. júl. 1.
28 éves korában készült élete - ma már tudható, utolsó - nagy hivatalos versenyére a világbajnoki cím elnyeréséért. Minderre azért is kerülhetett sor, mivel Benkő Pál amerikai nagymester még a zónaközi versenyeken átengedte neki az indulási jogot. Fischer ezek után – Petroszjan legyőzésével (Buenos Aires, 1971) – kihívhatta az akkori világbajnokot, Szpasszkijt.
A Reykjavíkből tudósító Arthur Koestler így jellemezte a feszült küzdelmet:
„Furcsa ennyi idő után újra háborús tudósítónak lenni.”
Koestler egyébként „mimefántnak” nevezte el Fischert, a mimóza és az elefánt tulajdonságai után, mellyel játékát és játékon kívüli viselkedését is jellemezte. A korabeli beszámolók szerint minden napra jutott egy váratlan kívánsága, pontosabban követelése (azzal fenyegetőzve, hogy ha nem teljesítik, akkor nem játszik tovább): pl. kamerák eltávolítása, világítás átalakítása, új sakktábla kérése (többször is), új helyszín kérése, nézők teljes vagy részleges (első pár nézősorból történő) eltávolítása, nagyobb részesedés a bevételekből, stb.
A mérkőzésekről rendszeresen elkésett, egyik játszmán meg se jelent - az oroszok a mai napig állítják, hogy botrányaival és zajos követeléseivel (melyek többségét az oroszok elfogadták) nagyban befolyásolta a játék nyugalmát, és így Szpasszkij koncentrációját.
Végül 1972-ben, Reykjavíkban 7 győzelemmel 12,5:8,5 arányban nyert, és világbajnok lett az akkori legnagyobb díjazású, 250 ezer dolláros tornán.
A New York Times a döntő után így értékelte az amerikai játékát: Alapjába véve Fischer személyisége az uralkodási vágyon, a megalázni vágyáson és ellenfele agyának irányításán alapszik.
Mindenesetre Fischer ezzel a győzelmével megszakította az orosz (szovjet) sakkozók '45 utáni egyeduralmát, ami komoly presztízsveszteséget jelentett a szovjet vezetésnek, hiszen addig a szocializmus felsőbbrendűségét egyebek között a sakkban elért eredményeikkel igyekeztek bizonyítani.
A Reykjavíkből tudósító Arthur Koestler így jellemezte a feszült küzdelmet:
„Furcsa ennyi idő után újra háborús tudósítónak lenni.”
Koestler egyébként „mimefántnak” nevezte el Fischert, a mimóza és az elefánt tulajdonságai után, mellyel játékát és játékon kívüli viselkedését is jellemezte. A korabeli beszámolók szerint minden napra jutott egy váratlan kívánsága, pontosabban követelése (azzal fenyegetőzve, hogy ha nem teljesítik, akkor nem játszik tovább): pl. kamerák eltávolítása, világítás átalakítása, új sakktábla kérése (többször is), új helyszín kérése, nézők teljes vagy részleges (első pár nézősorból történő) eltávolítása, nagyobb részesedés a bevételekből, stb.
A mérkőzésekről rendszeresen elkésett, egyik játszmán meg se jelent - az oroszok a mai napig állítják, hogy botrányaival és zajos követeléseivel (melyek többségét az oroszok elfogadták) nagyban befolyásolta a játék nyugalmát, és így Szpasszkij koncentrációját.
Végül 1972-ben, Reykjavíkban 7 győzelemmel 12,5:8,5 arányban nyert, és világbajnok lett az akkori legnagyobb díjazású, 250 ezer dolláros tornán.
A New York Times a döntő után így értékelte az amerikai játékát: Alapjába véve Fischer személyisége az uralkodási vágyon, a megalázni vágyáson és ellenfele agyának irányításán alapszik.
Mindenesetre Fischer ezzel a győzelmével megszakította az orosz (szovjet) sakkozók '45 utáni egyeduralmát, ami komoly presztízsveszteséget jelentett a szovjet vezetésnek, hiszen addig a szocializmus felsőbbrendűségét egyebek között a sakkban elért eredményeikkel igyekeztek bizonyítani.
Hozzászólások | 0
A hozzászóláshoz jelentkezz be!
A felhasználó további videói
Hasonló videók