Miután Novák Előd Jobbik-alelnököt és pártját minden magyar idők és sok tekintetben a világ legtényfeltáróbb médiája, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA cikkeinek és filmjeinek sorában lelepleztük, mint többek között minden rendszer állami pszichiátriai mészárlásainak és tömeggyilkosságainak átmentőjét és bűnszervezeti elkövetőjét, az általunk nyilvánosságra hozott államfasiszta módszerekkel kezdeményezte Polgár Tamás (TomCat) újságíró elmebeteggé és önálló életre képtelenné, cselekvőképtelenné nyilvánítását és gondokság, gyámság alá helyezését. A köztörvényes fasiszta bűnöző és bandája az évek alatt folyamatosan gyilkos gyűlölettel üldözött minket, pártsajtóikon keresztül világtörténelmi bukást előkészítő moslékhadjáratot folytatva minden volt és jelenlegi pszichiátriai és elmegyógyintézeti bűnözésért, minden további népirtó polgári és katonai titkosszolgálati módszer elrejtéséért és folytatólagos elkövetésért, minden ISTEN- és Jézus-Bizonyítás ellen, minden megbuktatott repülőrobbantás, állami romagyilkosság, globális elmekontroll stb. elrejtésére és folytatólagos elkövetése abszolút teljes körű biztosítása céljából! Polgár Tamás újságíró meggyilkolásának kezdeményezése szólóban is - és ahogy Jézus Mondta: amit Tudunk, azt Mondjuk(!) - örök tanulságokat az egész világra sodró világtörténelmi bűnügyi (fajmagyar) botránykrónikák közé kerül. A filmben a szélsőjobboldali Jobbik Párt intézményesített és fajtiszta magyar tömeggyilkosságai és népgyilkosságai kapcsán beszélünk minden eddigi magyar idők legbukottabb pszichiátriai bűnözője, Orbán Viktor Fideszes magyar miniszterelnök titkosszolgálati és etikai (erkölcsi) kinevezettje és bizalmasa, Lázár János vezető országgyűlési képviselő és hódmezővásárhelyi polgármester ugyanilyen politikai gyilkossági ügyéről, amikor Mónus Áron írót, matematikust, műfordítót és egyetemi tanárt próbálta meg elmegyógyintézetbe juttatva kivégezni, mert Mónus Áron visszaperelt az Orbán-banda bizalmasától az állam számára 6,3 millió Ft-ot. A gyilkosság a Molnár F. Árpád kiterjedt leleplezési hadjárata miatt kudarcba fulladt, Orbán pedig - a Molnár F. Árpád Keresztyén Tényfeltáró ellen - minden elődjét túlszárnyaló politikai üldözésbe kezdett. Lázár János 2010-ben a Legfőbb Hatalmi Végzésre 66,6%-kal "nyert" és nekünk háromszögezett Lázár János kapcsán és körül ugyancsak világtörténelmi kihatású események Készültek, és Úgy Predesztinálta az ISTEN, hogy mi legyünk azok, akik... A Filmben a zeneszerző és zenetanár Angela Trianglar első olyan publikált zenedarabját hallhatják, amelyet a HÍRHÁTTÉR filmjeihez írt. Angela Trianglart (svédesen ejtve: Triánglór) a HÍRHÁTTÉR-Publikációkban Musica néven ismerhették meg többek közt a Háttérhatalomról szóló cikkíróként és operatőrként. Érdemes örökre megemlékezni arról is, hogy Musicát - azért, mert hisz a Jézus Krisztus szeretetében, s mert nem vallja a politikai tömeggyilkosságokat - politikai üldözés alá vették. Nem felejtjük el, kik voltak, akik pénzért és nyereségvágyból, azaz aljas indokból vagy célból ekképpen is pusztították a Földet. Rendezte: Molnár F. Árpád. Érintve: J. J. Abrams, Balajti László, Bognár Géza, George W. Bush, Domján Tibor, Döme László, Gaudi-Nagy Tamás, Adolf Hitler, János apostol, Jeremiás próféta, Kádár János, Kákonyi Róbert, Kalmár László (Kroko tanár úr), Karasz Csaba, Karasz Lajos, Kelemen Oguz, Kiss Lajos, Kiss László, Kopasz Zsolt, Kovács Tamás, Jézus Krisztus, Kurimay Tamás, kuruc.info (kurucinfó), Kürk Roland, Lázár János, Lenhart Balázs, Lévai Anikó, Lovas István, Magyar László, Jozef Mengele, Molnár Balázs, Mónus Áron, Morvai Krisztina, Nagy Sándor (Naleksz), Navracsics Tibor, Novák Előd, Barack Obama, Orbán Gáspár, Orbán Viktor, Pákh Tibor, Mark Phillips, Pigniczki Nóra, Pigniczki Zsuzsanna, Pintér Sándor, Polgár Tamás (TomCat), Pörzse Sándor, Vlagyimir Putyin, Rákosi Mátyás, François-Auguste-René Rodin, Sátán, Steven Spielberg, Szögi Lajos (Olaszliszka), Joszif Viszarionovics Sztálin, Szűcs Attila, Toroczkai László (HVIM), Tutsek Gusztáv Vazul, Vagyoczky Béla, Veér András, Vona Gábor, Dr. Zakupszkyné Dr. Erdélyi Rita, Zala Attila, Zombor Gábor. HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA: hirhatter.com
Stáblista:
- Domján Tibor - Riporter
- Molnár F. Árpád - Interjúalany, Operatőr, Producer, Rendező
- Nagy Sándor "Naleksz" - Operatőr
- Daria Rubinstein - Társproducer
Zene:
- Angela Trianglar "Musica" - Improvisation for HÍRHÁTTÉR No.4
Ti beteg faszok vagytok!!!Polgár Tamás és netről nagypofáju majommal az élen.