Cimkék:
oktatás,
Magyar,
Orbán,
Viktor,
Románia,
László,
Nagyvárad,
Erdély,
Szövetség,
erdélyi,
románok,
RMDSZ,
Oradea,
Tőkés,
román,
romániai,
magyarok,
székelyek,
Romániai,
Demokrata
Romániából: A szavazati jogtól Tőkés Lászlóig (Interjúnk Kőrösi Kristóf RMDSZ-alelnökkel) (24 perc 8.88 másodperc)
Nyilatkozik:
Kőrösi Kristóf (a Nagyváradi Magyar Diákszövetség elnöke, a Bihar Megyei Diáktanács volt alelnöke, az Országos Diáktanács volt felügyelőbizottsági tagja és egykori alelnöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nagyváradi ügyvezető alelnöke)
Interjú:
Molnár F. Árpád "ÉLI"
Operatőr:
Molnár F. Árpád "ÉLI"
Fodor Brigitta
Executive Producers:
Molnár F. Árpád (ELI)
Domján Tibor
Emma Paradigma
Zene és 3D HÍRHÁTTÉR-Animations:
Sid Modwooder
A filmben érintve (ABC-sorrendben):
Klaus Werner Johannis (román helyesírással Iohannis; születetett: Nagyszeben, 1959. június 13. ; erdélyi szász politikus, 2000-től 2014-ig Nagyszeben polgármestere, 2002–2013 között a Romániai Német Demokrata Fórum (RNDF) vezetője, 2014-től Románia köztársasági elnöke.)
Orbán Viktor (Magyarország miniszterelnöke, Fidesz párt)
Vlagyimír Putyin (Oroszország elnöke, az USA által létrehozott és védett terrorista Iszlám Állam katonai legyőzője)
Tőkés László (református lelkész, az 1989-es romániai forradalom hőse, 1990-től 2009-ig a Királyhágómelléki református egyházkerület püspöke, 2007-től európai parlamenti (EP) képviselő, 2010–2011-ben az EP egyik alelnöke; születetett: Kolozsvár, 1952. április 1.)
és mások
Rendezte: Molnár F. Árpád "ÉLI" (Donald Trump óta az USA részéről a legbetiltottabb magyarországi közéleti személy, politikai üldözött újságíró és dokumentumfilmes, az Alsóörsi Hírhatár korábbi főszerkesztője, a HírAréna Online jelenlegi főszerkesztője, a HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, a Fidesz-kormány bírálása miatt számos alkalommal elhurcolt, otthonvédelmi tudósítások és riportok miatt számtalanszor őrizetbe vett, és bíróságon többször elítélt, az ország egyik leghíresebb (és ingyenes) emberjogvédője, minden magyarok Első HAARP- és Echelon-Filmjeinek Rendezője, akit minden európai idők Legtöbb Echelon-Tanúja keresett meg)
Felvétel: 2017. 11. 03.; Nagyvárad (Oradea), Bihar megye (Bihor), Románia (Romania).
Készült: 2017. 11. 06.; Budapest (Bp.), Pest megye, Hungary.
Premier: 2017. 11. 06.
http://www.hirarena.com/
http://www.echelon8.org/
Érintve: Románia, Nagyvárad, RMDSZ, Oradea, románok, Tőkés László, Orbán Viktor, román, romániai magyarok, erdélyi magyarok, Erdély, székelyek, Romániai Magyar Demokrata Szövetség, román oktatás, Bihar megye, Sebes-Körös, kétharmad, szavazati jog, kisebbség, Trianon, eltussolás, román nyelv, Nagyváradi Ady Endre Líceum, korrupció, DNA, Directia Natională Anticoruptie, USA, romániai korrupcióellenes ügyészség, magyarságtudat, Bukarest, Bucuresti, Molnár F. Árpád, diákszövetség, anyanyelv, Teatrul De Stat, érdekképviselet, tanítás, tanterv, életszínvonal, Fidesz, országgyűlési választások, villamos, ifjúsági szervezetek, kultúra, Állami Színház, román-magyar viszony, értelmiség, nacionalizmus, magyar kártya, elterelés, terelés, Nagyvárad hídjai, magyar nyelv, román tanügy, középiskola, egyetem, felsőfokú oktatás, diploma, érettségi, magolás, tanügyminiszter, oktatási miniszter, politika, általános műveltség, jobboldal, baloldal, kettős állampolgárság, Amerika, Amerikai Egyesült Államok, román Nemzeti Korrupcióellenes Igazgatóság, törvényhozás, román parlament, hivatali visszaélés, szociáldemokrata párt, liberális párt, Katalónia, Kolozsvár, megosztás, frusztráció, magyarérdek, reakciópolitika, konfrontáció, pragmatizmus, béke, biztonság, gerjesztett konfliktus, romániai szélsőjobb, álszent, püspök, házasságtörés, keresztény, lelkész, Aurel, Lazar, autópályák, adózás, átlagfizetés, nemzeti identitás, 1000 év, honalapítás, anyaország, belpolitika, külpolitika, Gondolkodó.
Ha bajban van, ha információval szolgálna, ha segítene:
Tel.: +36/30/919-6386.
Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witnesses)
http://www.echelon8.org/
http://www.hirarena.com/