FELJELENTÉSFILM Fürcht Pál, Ihász Sándor és ügyészmaffiájuk, valamint további tettesek ellen!
Tényfeltáró-Leleplező: Molnár F. Árpád (ELI)
(Orbán-Vona és velük szövetséges külföldi fasiszta terrorista bűnbandáik által halálos fenyegetésekkel üldözött és 100%-ban BETILTOTT Keresztyén (tehát Keresztény) Újságíró, Emberjogvédő, a Legkedveltebb Roma Jogvédő, Operatőr, Filmrendező, a Kínai és Tibeti Üldözöttek Szövetsége (KTÜSZ), a Törökök Életvédelmi és Emberjogi Szövetsége (TÉESZ) és a Pszichiátriai Állami Bűnözést Leleplezők Nemzetközi Emberjogi Szövetsége (PÁBLENESZ) alapító-elnöke, A Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA Alapító-Főszerkesztője, általános vélekedések szerint a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.)
Riporter és Operatőr: Domján Tibor
(Orbán, Vona és az általuk médiapropagált extrémnáci antikrisztusi sátán-tenyészet által BETILTOTT Keresztyén Újságíró, Emberjogvédő, Roma Jogvédő, KTÜSZ-alelnök, Filmrendező, Világszintű Echelon-Leleplező.)
Zene: Molnár F. Árpád "ELI"
- Fokozatos kibontakozások (K.2)
- Improvizáció 12 szólamban népi és más hangszerekre (K.5)
- és további műveiből
További Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica" (BETILTOTT, minden hozzáférhető műveit végleg elkobzott Zeneszerző, Zenetanár, Echelon-Tanú)
Emma Paradigma (Keresztyén, Echelon-Tanú)
Soós József "Titán" (a fasiszta sátánrendszer által 100%-ban BETILTOTT Keresztyén, Roma Jogvédő, PÁBLENESZ-alelnök, KTÜSZ- és TÉESZ-szóvivó, a világ egyik Legfőbb Echelon-Tanúja)
Nagy Sándor "Naleksz" (Orbán, Vona és velük szövetséges külföldi fasiszta terrorista bűnbandák által 100%-ban BETILTOTT Keresztyén Újságíró, Tényfeltáró, Operatőr, Szerkesztő, Tervező, Filmrendező, Világszintű Echelon-Tanú és Echelon-Tényfeltáró)
és további, az antikrisztus Júdásfaj extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek!
Zenei Szerkesztő és Rendezte: Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witness)
We Are Christians and Echelon Witnesses and for Human Rights from Hungary. We are in danger, because PRESIDENT VIKTOR ORBAN IS KILLER AND ENEMY OF THE EARTH!
We are political pursued investigative journalists. They threaten us with assassinations: Viktor Orban (prime minister of Hungary) and more...
Felvétel: 2012.02.10., 14.kerület, Budapest Környéki Bíróság (Pest Megyei Bíróság) és Echo tv mögött; Budapest, Hungary
Készült: 2012.02.11. és 12., 8.kerület!, Bp., Magyarország (Hun)
Premier: 2012.02.12. http://hirhatter.org
(Orbántól a hirhatter.com 2011.02.17-én a magyar népirtó [Btk. 155. § (1) b), c), d)] tarhely.eu-n keresztül, a BRFK óhajára hivatkozva BETILTVA, MEGSEMMISÍTVE MINDEN BIZONYÍTÉKOT! A Keresztény HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelyén ugyanúgy náci és sztálini népirtások propagálása hamis vádjával, 2011.03.07-én szintén BETILTVA! A helyére az atw nevű terrorszervezet egy hiányos öltözetű nagy babiloni szajha-reklámot helyezett e felirattal, csupa nagybetűkkel!: "ISMERJE MEG CSÁBÍTÓ AJÁNLATAINKAT!")
A Filmben olvasható feliratokból:
FELJELENTÉSFILM Fürcht Pál, Ihász Sándor és ügyészmaffiájuk, valamint további tettesek ellen!
Molnár F. Árpád "ELI", minden magyarok Legbetiltottabb és Előre Bejelentve Legüldözöttebb Újságírója.
Domján Tibor Világszintű Echelon-Leleplező és Molnár F. Árpád, a bolygó Legfőbb Echelon-Tanúja.
Nagy Bandó András
HÍRHÁTTÉR
hirhatter.org
Mihók Attila, a Blikket kiadó Ringier ügyvezető igazgatója, a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Mihók Attila, a Blikket kiadó Ringier ügyvezető igazgatója, a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Kardos Gábor az Indexnél felelt az állami terrorizmus totális eltussolásáért és a tényfeltárók üldözéséért és betiltásáért. Ezért a svájci Ringier maffiahálózat átvette, és a digitális üzletág igazgatójává nevezte ki. Ő is bujkál előlünk.
Radnai Péter a Blikket kiadó svájci Ringier-maffia tévés produkciós vezetője. Volt a Chello egyik vezetője, a Playboy főszerkesztője. Az MTV-nél kezdte a népirtó titkosszolgálati módszerek és eszközök elrejtésére, a tényfeltárók meggyilkolására. Bujkál.
Molnár F. Árpád (ELI), minden magyarok Legbetiltottabb és Előre Bejelentve Legüldözöttebb Újságírója!
hirhatter.org
KERESSEN RÁ!: Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkossági tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával!
A Blikk szennylapot kiadó svájci Ringier-maffiából, balról: Murányi Marcell Blikk-főszerkesztő és neje, Csövek Hajnalka igazgató, Kálnoky Kiss Attila, Papp Béla vezérigazgató.
Mihók Attila, a svájci állami és gazdasági maffia politikai gyilkosságokat fedező, a tényfeltárók betiltását, totális D-Notice-át és üldözését szervező Blikkes Ringier Kiadó ügyvezető igazgatója. A nemzetbiztonsági törvény abszolút tiltja a működésüket!
A keresztapa Orbán Viktor és az üldözéseket és gyilkosságokat védelmező Murányi Marcell.
Közösen mindenféle népirtásért, semmikbe fojtva a lakosságot!: Az újságírómaffia fő antikrisztusaiból: Orbán Viktor és a Blikk főszerkesztője: Murányi Marcell, a svájci Ringier Kiadó szennylapáradat gengsztere!
A Keresztyén Molnár F. Árpád (ELI) alapította minden magyarok Legüldözöttebb és Legelhallgatottabb Médiumát, A HÍRHÁTTÉRT!
A Blikk szennylapot kiadó svájci Ringier-maffiából, balról: Murányi Marcell Blikk-főszerkesztő és neje, Csövek Hajnalka igazgató, Kálnoky Kiss Attila, Papp Béla vezérigazgató. A nemzetbiztonsági törvény eleve megtiltja a működésüket!
A svájci Ringier-maffia működését tiltja a nemzetbiztonsági törvény!
hirhatter.org
Alábbi Gyorsfilmünket elküldtük a Jobbik országgyűlési képviselőinek. Erre a bűnöző hálózatot mozgósították a youtube általi rekordgyors betiltásra! Nemzetközi Feljelentés-Áradatba kezdtünk!: A párt, amely leghangosabban imádta a pszichiátriai terrorizmust
VV Zsuzsi megverte a Blikk újságírónőjét
Dokumentumthriller a sajtó- és ügyészmaffiáról
Molnár F. Árpád a bűnüldözésben kezdte a rendőrséggel és a titkosszolgálatokkal. A féktelen állambűnözés miatt 2001 óta hadban áll a fasiszta Egypártrendszerrel. Politikai gyilkosság elől többször távozott külföldre. 2004-ben logikai úton lett Keresztyén.
hirhatter.org
Felvétel: 2012.02.10.
Készült: 2012.02.11. és 12.
Részlet a Kordokumentumfilmből! Minden magyarok Legüldözöttebb és Legtöbbször BETILTOTT Médiuma! hirhatter.org
Lásd ezt is!: Sziget 8
Lásd ezt is!: Sziget 8
KERESSEN RÁ!: Kordokumentumfilm Molnár F. Árpádnak, a romagyilkosságok Keresztyén Emberjogvédő Koronatanújának orbáni elhurcolásáról a cigánygyilkossági tárgyalásról, hitlerizmus és sztálinizmus vádjával!
Operatőr: Domján Tibor
Munkatársak:
Angela Trianglar "Musica"
Emma Paradigma
Soós József "Titán"
További Munkatársak:
Nagy Sándor "Naleksz"
és további, a fasiszta politikai terrorizmus miatt nem publikus személyek!
A pol. koncepcióknak megfelelően orbánbanda megint úgy tett, mintha a Molnár F. Árpád lenne az egyetlen feljelentő, s mintha sem tanú, sem elkövetés nem létezne. Ez örök központi direktíva volt Orbán-Pintér titkosszolgálatai és külföldi maffiájuk részéről!
hirhatter.org
Háttérhatalmi terror A HÍRHÁTTÉR Ellen!:
-2009.09.14.: Házkutatás, Bizonyítékelkobzás, Elhurcolás!
-2011.02.14.: Bp. rendőrkapitánya, Tóth Tamás aláírásával Házkutatás, Bizonyítékelkobzás!
-2011.02.17.: A HÍRHÁTTÉR hatósági megsemmisítése!
-2011.03.07.: A HÍRHÁTTÉR átmeneti tárhelye állami megsemmisítése!
-2011.04.17.: Az Élet menetéről a HÍRHÁTTÉR Keresztyénjei elhurcolása hitlerizmus váddal!
-2011.07.08.: Az államilag lemészárolt romák bírósági tárgyalásáról a Molnárt fegyveres orbáni rendőrbűnözőkkel hurcolták el, mondván: kivizsgálandó, hogy nem létező hitlerizmusa és sztálinizmusa csak megtorlandó bűnözés, vagy ellátni is képtelen magát!
Ihász Sándor VEÉRügyész nem akarta őrizetbe venni bukott ügyészét, Varga Gergelyt, mégsem tudta eltussolni bűnügyeit! Ihász élettársának fia 35 milliós sikkasztása elleni bűnügyben közös lebukásukig nem jelentett elfogultságot, hogy kézben tarthassa a bűnpert! Eztán a Molnár F. Árpáddal ismét nyíltan szembe került! Az Emberjogvédő és Tényfeltáró Újságíró és szintén Keresztyén Munkatársai elleni állami maffiatámadásokban minden FELJELENTÉST eltussolt, úgy, hogy fegyházbüntetése feltétlensége elképesztő széles körben AGYONBIZONYÍTOTTÁ VÁLT!
A Filmajánlatokból!: Vezető ügyészek rekordbukásához - Molnár F. Árpád megtámadása eltussolásából történelmi lavina!
Ügyészterrorista Minden tömeggyilkosságért! IHÁSZ SÁNDOR FŐVÁROSI FŐÜGYÉSZ. VEÉRFŐÜGYÉSZ az Emberiség ellen! Bűnözés! Rosszindulat! Fasizmus! Kereszténygyűlölet!
Ahogy a következő HALÁLLISTA is a Filmjeink 95%-ban benne van és Filmjeink 95%-a FELJELENTÉSFILMKÉNT kerül gazságügyi szervek tömegeinek elpostázásra! Az eltussolások ezrekre rúgnak, és 100%-osak!
Több ezer, politikai bűntettekben tett Feljelentéseinkre, a JÚDÁSFAJ utasításaira!:
1. Minden általunk feljelentett tökéletes, hibátlan!
2. A Molnár az egyetlen bűnös! El kell fogni!
3. Elfogni azért is, mert teljesen életképtelen!
4. El kell kobozni minden bizonyítékot!
5. A kuruc, puruttya, Blikk, napiszar stb. marad, de a HÍRHÁTTÉR összes anyagát el kell tüntetni!
6. A hirhatter.com Domainnevet is le kell foglalni!
7. Még a hírét is törölték orbán Facebook-oldaláról, hogy a HÍRHÁTTÉR ellen házkutatás volt, s hogy a Molnárt üldözik!
8. Teljes hírzárlatot rendelt el, titkosszolgálati kifejezéssel D-Notice-t! Ezt később külföldi kényszerre csekélyen enyhítették!
9. orbánnál sok százszor FELJELENTETT rendőrmaffiájával a Molnár elhurcolása az állami romagyilkossági tárgyalásról, a koronatanú meghallgatásáról! Indok: a legkedveltebb Roma Jogvédő Molnár hitlerista és sztálinista, így orvosmaffiával is vizsgálni kell!
Márki Zsuzsa megveri a Blikk szennylap bűnözőjét, Somogyi Nórát.
Márki Zsuzsa korrupt, féktelen bűnözőt ver.
A Pest Megyei Bíróság (PMB) előtt, a romagyilkossági tárgyalás szünetében. 2012.02.10. hirhatter.org
A példátlan üldözéssel naponként egyre meghatározóbbá váló Kordokumentumfilm, Amelyre Orbán hatóságilag Betiltatta a Teljes HÍRHÁTTÉRT!!!: "100% rendőrbűnözés, 100% bíróbűnözés, 100% pszichiáterbűnözés"!
Filmrészlet!: Libanon az ISTEN és az Emberiség ellen
GYORSLISTA! ABSZOLÚT REKORDOK! D-NOTICE-ESEK ELLEN DELTA KÓD: 8888! DELTA KÓD!
Mi vagyunk a legkedveltebb roma jogvédők, a gyilkosságok állami háttere legfőbb leleplezői, legüldözöttebbjei, a legtöbb romagyilkossági filmet gyártók, a bírósági tárgyalásokra a legtöbb hallgatót szervezők, a tárgyalásokon a legtöbbször megjelentek stb.
A világ Echelon-Tanúi gyakran hadibázison vagy mellette születtek. Ahogy a halmozottan Bibliai nevű Molnár F. Árpád Magyarország Legfőbb hadibázisa katonai lakótelepén, ahová mai napig be van jelentve, és akit A VILÁG LEGFŐBB ECHELON-TANÚJÁNAK TARTANAK!
Minden magyarok első és a világ legmélyebb HAARP- és Echelon-Filmjeit is a Rekordbetiltott HÍRHÁTTÉR Rendezte! Így a Nagy Szajha Fideszes, Jobbikos és külföldi Júdásfajzatai Abszolút Betiltásért, Bizonyíték-Megsemmisítésért és Gyilkosságért őrjöngtek.
Minden európai idők legtöbb Echelon-Tanúja a Molnárt kereste meg! Orbán, Vona és külföldi antikrisztus állami terroristáik ezért betiltásért és gyilkosságért őrjöngnek!
Örök Kordokumentum! Keressen rá! A Címe!: orbáni államfasiszta terrorizmus a Holocaust "elleni Élet menetén"!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
Btk.174/B.§!: 2-8 év fegyház!
8 év!
8 év!
8 év!
8 év!
- Na most írd meg! Gyerünk! Írjad! Írjad lefele!
- Írjad!
- Ezt megírod akkor?!
HÍRHÁTTÉR: hirhatter.org
Az elmetechnológiák első magyarországi és a világ Legfőbb Leleplezője
A fasiszta JÚDÁSFAJ által BETILTOTT Emberiségmentő Kulcs-Filmjeinkből!:
1. Fénylény szinte minden éjjel...
2. A világkormány titkaiból
3. Akik mindig itt voltunk...
4. A Háttérhatalom Neve: A Titokzatos
Nagy Babilon - A Jelenések Könyve Elkezdődött
Júdásfajtól BETILTOTT HAARP-Filmjeinkből:
1. A HAARP, a Háttérhatalom ÉS AZ ÉLŐ UNIVERZUM Titkaiból
2. HAARP From 2011, és Több, Mint Delta-Kód!
3. Nikola Tesla, Babilon, S AZ ISTEN!
4. HAARP-project az Emberiség ellen
5. HAARP-álomban az egész bolygó
A JÚDÁSFAJ által BETILTOTT, újabb NWO-Buktató Filmjeinkből:
1. Nincs Önálló Gondolat
2. Emberprogramozás - A Titkos Világháború (Claudia Mullen, Wolf, a két Clinton és a Molnár F. Árpád "ELI")
3. A Júdásanya halála és más misztikus halálesetek
4. Jelenések Könyve: Van-e benne hamisítás?
5. Intermezzo 8.25. (Milliárd dolláros tippekkel Magyarország tönkretételéhez)
6. Sziget 8 - A TEREMTŐTŐL Hollywoodig
ELI ki ?:
Máté: 16.Rész 18-19.!
János: 8.Rész 3-12.!
János Ev.vége: 21.Rész 19-25.!
Jelenések: 6.Rész 5-6.!
Máté: 27.Rész 45-47.!
Máté: 17.Rész 10-11.!
Márk: 9.Rész 11-12.!
Máté: 18.Rész 6-7.!
Márk: 9.Rész 42.!
Lukács: 17.Rész 1-2.!
Máté: 24.Rész 41.!
Sziget 8
Sziget 8
Sziget 8
Sziget 8
Music and Directed by Molnár F. Árpád "ELI"
hirhatter.org
*** hirhatter.org ***
Ha bajban van, ha információval szolgálna vagy Munkatársunk lenne: Tel.: +36/30/919-6386.
Támogatás: 11773322-00818357 számlaszám.
Nemzetközi (IBAN): HU63 11773322-00818357-00000000.
*** hirhatter.org ***
Music and Directed by
Molnár F. Árpád "ELI" (Paramount of Echelon Witness)
Stáblista:
- Molnár F. Árpád "ELI" (Echelon-Tanú) - Filmötlet, Tényfeltáró, Zeneszerző, Zenei Szerkesztő, Rendezte
- Angela Trianglar "Musica" (Echelon-Tanú) - Munkatárs
- Domján Tibor (Echelon-Tényfeltáró) - Felvezető, Operatőr
- Emma Paradigma (Echelon-Tanú) - Munkatárs
- Soós József "Titán" (Echelon-Tanú) - Munkatárs
- Nagy Sándor "Naleksz" (Echelon-Tanú) - Munkatárs
- és további, az antikrisztus Júdásfaj extrémterrorizmusa miatt nem publikus személyek! - Munkatársak
Zene:
- Molnár F. Árpád (ELI) - Fokozatos kibontakozások (K.2)
- Molnár F. Árpád (ELI) - Improvizáció 12 szólamban népi és más hangszerekre (K.5)
- Molnár F. Árpád (ELI) - és további műveiből
Itt is látszik, hogy betegek vagytok! Szerintem az én hozzászólásaim, hozzá tartoznak a véleménynyilvánítás szabadságához! De a ti videóitok mélyen gyűlölet keltők és inkább ezeket kellene letiltani, mint ahogy a youtube.-is tette azt. Vannak határok, amiket nagyon komolyan átléptek. PL.: Vadászat az Orbán családra! (Kordokumentumfilm Molnár F. Árpád romagyilkossági Koronatanú orbáni elhurcolásáról! 4 perc 50.-től. ) Tudod Gy. Ferencet is elmondták minden hibbantnak, de egyszer sem támadták a családját. O. Viktor család képeire önkényuralmi jelképet rajzoltok, és ezt tüntetitek fel a videótokban. Nem is értem, hogy erre az indavideóra, hogy engednek, minden szart feltölteni
Innen is jelezzük az Indexnek, hogy az új FELJELENTÉST az elkövető ellen ismét megtettük, továbbá ne távolítsák el a tavaly óta folytatólagosan bűnöző hozzászólásait és adatait (annak ellenére, hogy mint mindig, mindent, ezúttal is mindent elmentettünk), hogy látható legyen az egész bolygón, és folyamatosan felhasználható lehessen!
Már sokszor figyelmeztettünk, hogy a zaklatás (Btk. 176/A) és más bűncselekményeket fejezd be. Feljelentéseket is tettünk ellened, amik lenyelése tovább súlyosbítja orbániáda elmebeteg mini szterelnökének és bűnszervezetben glasszáló ügyészmaffiájának Előre Bejelentetten Bukása Ítélt helyzetét. Ismételten tájékoztatunk továbbá, hogy eme röfögésedre ismét feljelentést teszünk, továbbá hogy az a tény, hogy a CEMP-maffia index cégénél megteheted, hogy személyedről annyit közölsz, hogy - idézzük - "Bunkó vagyok !", maximum is csak a börtöntől véd meg, de a házkutatástól vagy a kényszergyógykezeléstől semmiképpen. Aláírás: A HHMM (HÍRHÁTTÉR MULTIMÉDIA) téged ismét Feljelentő Újságíró: Molnár F. Árpád, Domján Tibor, Soós József és Keresztyén Munkatársaik.
Agyatlan, hülye, nem normális! Árpi még a szemed se áll jól.