...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A koronavírus világjárvány emberek milliárdjait kényszerítette karanténba, otthonaink váltak saját börtöneinkké. Ehhez a hatalomnak semmiféle kényszerítő erővel nem kellett fellépnie, az életben maradás puszta ösztöne engedelmességre bírta a lakosságot. A hatóságok és a média pánikkeltése példátlan mértékben érvényesítette hatását. Holott a COVID-19 vírussal kapcsolatban számos orvos, mikrobiológus és egyéb szakember nyilatkozta azt, hogy közel sem olyan veszélyes, mint ahogyan elhitették velünk. A különböző országokat érintő elhalálozások nagy száma mindenkit megrémített – azonban fennáll a gyanúja annak, hogy a #járvány alatt mágikus módon kizárólag a koronavírus okozta szövődményekben hunytak el emberek… Ez (egyesek szerint) arra enged következtetni, hogy a központilag kiadott irányelvekhez igazodva egyszerűen meghamisították az ezzel kapcsolatos adatokat.
Ráadásul úgy tűnik, hogy a vírustesztek sem megbízhatók, vagyis még a fertőzöttek hivatalos számaiban is van okunk kételkedni. A vakcina-kufárok dörzsölhetik a markukat, hiszen a megfélemlített emberiség alig várja már a krízis megoldását jelentő csodát, az oltást, amely védettséget ad egy, az influenzánál alig veszélyesebb kórokozóval szemben…