...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Az influenzajárványok minden egyes évben több százezer áldozatot szednek világszerte. Vannak kisebb és nagyobb léptékű megbetegedés-hullámok, ám mindeddig sikerült kordában tartani a különböző vírusokat, így nem kellett tartanunk komolyabb krízistől. Most azonban sokan attól tartanak, hogy más a helyzet. A kínai Vuhanból elszabadult koronavírussal kapcsolatosan világszerte óriási félelmek fogalmazódnak meg. Az emberiség szinte retteg attól a lehetőségtől, hogy ezúttal egy olyan kórokozóval állunk szemben, ami közvetlenül veszélyeztetheti akár több tízmillió - vagy még sokkal több ember életét. Egyelőre úgy tűnik, hogy a történetnek nagyobb a füstje, mint a lángja, de persze az is lehetséges, hogy a neheze még várat magára. Mindenesetre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett ki. Ráadásul bizonyos körülmények arra utalnak, hogy a koronavírus okozta járvány koránt sem spontán, hanem egy jó előre megtervezett hadművelet része…