Ez az Aliz! más lesz, mint amire esetleg számít a néző, de ígérjük, csalódni senki sem fog.
Lewis Carroll Alice Csodaországban című művét másfél évszázada következetesen hagyományos gyermekmesének értelmezik a színházi és filmes adaptációk. De mintha többről lenne szó. Olyan remekmű ez, amely mindenkihez szól. Az "Alice"-ben a gyerekek varázslatot találnak, a matematikusok bonyolult logikai feladványokat és komplex matematikai összefüggéseket ismernek fel. Pszichiáterek szerint az őrület különböző típusainak pontos diagnózisai lelhetők fel a szövegben. Fontos hivatkozási alap az underground kultúrában, a számítógépes játékok világában, a képzőművészetben, a zenében és - mint például a Mátrix című kultuszmozi esetében is - a filmművészetben. Mi a titok nyitja? Miféle világ ez a Csodaország? A mű egyik legfontosabb kérdése: ki vagyok én, mit jelent felnőni, megismerni önmagam? Ugye, hogy erre a kérdésre egy életen át keressük a választ? Az előadás a tavaly legígéretesebb pályakezdőnek választott Dömötör András rendezésében arra tesz kísérletet, hogy a történetet a maga összetettségében mutassa meg - fiataloknak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Nincs mit tenni, mindnyájan bolondok vagyunk. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy.
Stáblista:
- Lewis Carroll - író
- Veress Anna - fordító
- Roland Schimmelpfennig - szerző
- Futó Balázs - szerző
- Veress Anna - dalszöveg szerző
- Máthé Zsolt - dalszöveg szerző
- Dömötör András - rendező
- Járó Zsuzsanna (Aliz) - színész
- Bányai Miklós - további szereplő
- Fekete Györgyi - további szereplő
- Kerek Vivien - további szereplő
- Mészáros Máté - további szereplő
- Ötvös András - további szereplő
- Schruff Milán - további szereplő
- Vajda Milán - további szereplő
- Venczel Valentin - további szereplő
- Ágoston Ottó - zenész
- Godó Gábor - zenész
- Gulyás László - zenész
- Kis József - zenész
- Nagy Zoltán - zenész
- Horgas Péter - díszlettervező
- Nagy Fruzsina - jelmeztervező
- Várady Zsuzsa - dramaturg
- Nagy Zoltán - zenei vezető
- Futó Balázs - zene
- Bajusz Orsolya - ügyelő
- Horváth Éva - súgó
- D. Katona Mária - rendezőasszisztens
- Magyar Éva - mozgás