...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
2017.03.03.
Szó szerint lerepültek lovaikról azok a lovasok, akikbe belerohant egy szabálytalanul közlekedő autó pénteken a Cambridge-től nem messze található Elyben.
A rendőrség keresi a vezetőjét annak a sötét színű kombinak, amely elütött két lovast pénteken a nagy-britanniai Elyben. Az autó rossz sávban haladt. A két lovas egy kanyarnál találkozott össze a velük szemből érkező kocsival, és a helyszínen lévő biztonsági kamera felvétele szerint a sofőr alig vagy legfeljebb annyit fékezett, amennyi egyébként is szükséges volt a kanyarodáshoz.
Az egyik ló oldalára esett az ütközéskor, a másik is megbotlott, de állva tudott maradni. A két lovas lerepült. Az egyik út melletti füves területre esett és fel tudott állni. A másik az út szélére zuhant, a felvételen látszott, hogy fájdalmai voltak.
A balesetet okozó autó megállt, majd a videón annyi látszik még, hogy mintha lehúzódott volna utána az út szélére.
A szerencsétlenség esős időben történt. A két lóval egyébként békésen és a szabályok betartásával lépegettek előre az úton, legalább is a felvételen így látszik.
A Cambrige News szerint könnyebb sérülésekkel került kórházba a két lovas közül az, amelyik az út szélére zuhant. Úgy tudni, a lovak az ő tulajdonokban vannak. Az egyik patás állatorvosi ellátást kapott a baleset után – derül ki a The Sun híréből.