...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A Biblia nemcsak keresztény egyház eszmei alapja, hanem kulturális origó és sokak szerint történelmi leírat régmúlt eseményekről. Van alapja ennek a vélekedésnek, hiszen például az Özönvíz nyomait szerte a bolygón megtalálták, azonban a fővonalas tudomány egyelőre vonakodik elismerni, hogy ez a planetáris szintű esemény valóban megtörtént. Okunk van feltételezni azt is, hogy egyes bibliai alakok valóban léteztek és pontosan az történt velük, amit a szent krónikák megörökítettek a sajnálatos módon kevésbé értő módon olvasó utókor számára. Ilyen Ezékiel, aki az Istennel történt találkozását írta le zavarba ejtő részletességgel és ami alapján egykori NASA mérnökök jutottak arra, hogy a próféta valójában egy fejlett repülő szerkezetet látott, amelyet földönkívülinek tűnő lények irányítottak. Számos ehhez hasonló „isteni jelenés” olvasható a Bibliában, amelyek mind-mind azt látszanak igazolni, hogy nem evilági értelmes lények már az ősidőkben felvették a kapcsolatot az eleinkkel.