Tanulság legyen ez a pársor amely itt áll,
Pár éve a sorsom kíméletlen iramot diktál.
Pihenés még sosem volt, nekem úgy rémlik,
Már érteni se akarom, ami velem történik.

Pedig én mindig is érteni vágytam az ilyesmit,
Felfogni a jelent köröttem egy csipetnyit...
De a Napsugártündér már békére talál,
Minden szava egy szívdobbanásnyi halál.

Ez a pár sor - tudom - csak a szívemnek fontos,
Ha valami véget ért az elszámolás pontos...
S míg megtisztulva tőlem nevetve tovább haladsz,
A szívemben addig Te örök emlék maradsz...

Ez hát, a sorsom: A könnyed tovább lépésed,
Semmim nem marad belőled, csak ez a fényképed.
Tán igaz sem volt soha, amit rajta látok,
Engem a szépséged vakít el, Téged a karátok...

A közös utunk vége, hát látod, ilyen lett,
Meghagyhattad volna a döntést a szívemnek...
Másképp alakult volna a történetünk vége,
De ki figyel ugye, egy ilyen semmiségre?!

Kit izgatnak ma már az őszinte érzelmek?!
Pár csetelés után az ilyenek térdelnek...
A mobiljuk a vallás, a Facebook meg az Isten,
Ezeket semmi sem érdekli, ami nincs ingyen.

Szerintem, több vagy, mint aki ugyanilyen durva...
Szerintem, több vagy, mint egy pénzéhes kurva...
Szerintem, több vagy, mint a vágyak szolgája...
Szerintem, több vagy, mint a bánat hordára...

Bár, előre látom, hogy mindebből mi marad,
A versolvasásból a szövegértés kimarad...
A konfliktusaink biztos alapokon nyugszanak
Nem a lényeg marad meg, csupán a végszavak.

Pedig ez a vers Neked szól és persze azoknak,
Akik pont mindig a lényegnél lapoznak...
Te elfelejted majd, de bennem egy fájó pont,
S minden szavam és emlékem benned így zászlót bont.

Pedig lehet, hogy nem is mi rontottuk ezt el,
Egy harcot nem mindig a gyengébb fél veszt el...
A végén Téged is már mindennel elárasztottak,
Mi nem is szakítottunk, minket szétválasztottak!

Nem a szerelem szűnt meg - legalábbis részemről,
Csak az álmaink eltűntek - a közös édenből...
Minden könnyű legyen, s minden ingyen legyen,
Élőben soha sem vitáztunk...csak az Interneten.

Nem fura, hogy nem volt se hűtlenség, se harag?!
Csak legépelt lelketlen kíméletlen szavak...
Tényleg, ennyi hát csupán, a szerelem halála?!
S így válik a fájdalom majd a lelkem javára?!

Tanítottalak is néha, mikor Te is tanítottál,
Sokat romboltál bennem és sokat javítottál...
A szerelmem voltál, az álmom, a családom,
S én, remélem azért még, leszel a barátom...

216.07.10.
Budapest.
Hétfő 23:23