...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A Mikojan–Gurjevics MiG–31 negyedik generációs, kétüléses, két hajtóműves, nehéz elfogó vadászrepülőgép.
A Nyugat a repülőgép létezéséről először 1976-ban szerzett tudomást, mikor Viktor Ivanovics Belenko egy MiG–25-ös repülőgéppel Japánba dezertált, és beszámolt az őt kihallgatóknak az általa ismert szovjet kísérleti programokról. 1979 és 1985 között Adolf Tolkacsev, a Fazotron elektronikai tervezőiroda főkonstruktőre a CIA-nek dolgozott, és az akkor korszerűnek számító szinte összes szovjet rakétafegyver és rádiólokátor (köztük a MiG–31 lokátorának és R–33 rakétáinak) teljes dokumentációját átadta az amerikai hírszerzésnek, ami miatt 1986-ban kivégezték. 1978-ban egy felderítő műholdról sikerült megfigyelni egy robotrepülőgép elfogását a MiG–31 egy prototípusáról indított R–33 rakétával. (Mivel a szovjetek pontosan ismerték az amerikai felderítő műholdak pályaadatait, valószínűleg szándékosan időzítették úgy a kísérleti lövészetet, hogy az amerikaiak megfigyelhessék az új repülőgép félelmetes teljesítményét.) A repülőgépet közelről a Norvég Királyi Légierő egyik F–16-os pilótája tudta lefényképezni, 1985-ben a Barents-tenger felett. A repülőgép fejlesztésének leglényegesebb eleme volt a fejlett avionika beépítése, melyet egy külön fegyveroperátor kezel. Fő eleme az RP–31, mely a világon elsőként szolgálatba állított elektronikus sugáreltérítésű repülőgép-fedélzeti rádiólokátor. Maximum 10 célt tud követni, ebből négyre rakétát vezetni. Hatótávolsága felderítő üzemmódban bombázó repülőgépek és hasonló méretű célok ellen (16 m2-es visszaverő felület) szemből 200 km, hátulról 160 km, és 150, illetve 120 km-ig tudja őket követni, vadászrepülőgépeket (2 m2 hatásos visszaverő felülettel) szemből 120 km-ről, hátulról 90 km-ről tud felderíteni, és 90 illetve 70 km-ről követni.