...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A MiG–17 tervezése 1949-ben kezdődött az OKB–155 tervezőirodában. Az első prototípus 1950-ben szállt fel először. A repülőgépet a korábbi, sikeres konstrukciónak bizonyult MiG–15 továbbfejlesztésével alakították ki, szerkezete nagyrészt megegyezik azzal. A legjelentősebb módosítás az új, kettős nyilazású szárny alkalmazása volt. Belső, törzs közeli részének nyilazási szöge 45°, külső részének a nyilazása pedig 42°. További jól látható különbség a MiG–15-höz viszonyítva a szárnyak felső felületén alkalmazott három-három terelőlap, míg a MiG–15-én csak kettő volt. Elődjével ellentétben a törzs hátsó-alulsó részén, a hajtómű alatt egy vékony pótvezérsíkot kapott. A MiG–17-be a MiG–15-nél is alkalamzott Klimov VK–1 gázturbinás sugárhajtóművet építették, de néhány későbbi válozat már a VK–1 utánégetővel felszerelt változatát, a VK–1F hajtóművet kapta.A MiG–17 teljesen fémépítésű, duraluminiumból készült középszárnyas, egyhajtóműves repülőgép. Szárnyai erősen nyilazottak, belső része trapéz alakú. Mindkét szárnyon áramlásterelő lapok találhatók. A törzs félhéj-szerkezetű. Az orr-részben kapott helyet a levegőbeömlő nyílás. A levegő-csatorna a pilótafölkét kétoldalról kerüli meg, és a hajtómű előtt egyesül. A törzs hátsó részében helyezkedik el a gáztrubinás sugárhajtómű, amelynek javtásához vagy cseréjéhez a törzs hátsó része teljes egészében leszerelhető. A pilótafülke túlnyomásos, amelyben 250 m-es minimális alkalmazási magasságú katapultülés található. A repülőgép a tözs oldalára szerelt, hidraulikus féklapokkal rendelkezik. Futóműve hagyományos, hárompontos, Az orrfutó a törzsbe, a főfutók a szárnyba húzhatók be. A beépített VK–1 gázturbinás sugárhajtómű tolóereje 25,5 kN, a VK–1F változat tolóereje utánégető-üzemmódban 33,1 kN. A törzsben elhelyezett két üzemanyagtartály