Kor: felső eocén, 36 millió éve

A második epizód a késő eocén kori világot ábrázolja, amikor a sarki jégsapkák megolvadásával megemelkedett a tengerek szintje. Sok helyen dús mangrovemocsarak alakultak ki. Megváltozott az óceánok áramlata és a Föld hőmérséklete is. A belső területeken trópusi esőerdők helyén bozótos sivatag terült el, ahol nagyobb és fejlettebb emlősök fejlődhettek ki. Az óceánok élővilága is nagymértékben megváltozott, eltűnt a legtöbb nagyméretű zsákmányállat, ami az óceánok csúcsragadozójára, a Basilosaurusra nézve végzetes. Ez a karcsú cet merőben más életmódot folytatott, mint a ma élők. A 21 méter hosszú bálna áramvonalas ragadozó volt. A meleg tengerekben élt, emiatt nem halmozódott fel zsírréteg a bőre alatt. Ennek a cetnek még mind a két hátsó lába megvolt, ezzel kapcsolódtak össze párzás közben az állatok. A jövőben eltűnik ez a segédeszköz és csak egy csonkocska marad belőle az irdatlan mennyiségű hústömeg között. Párosodás után a hím eltávozik a nőstény területéről és más, fogamzóképes nőstény után néz. A kis Basilosaurus, az ilyen ínséges idők közepette azonban nem biztos, hogy megszületik. A szárazföldön a tengeri élővilágtól teljesen eltérő életformák alakultak ki. Az egyik csúcsragadozó az Andrewsarchus, egy 5 méter hosszú, farkaspofájú patás. Bármilyen húst megevett, ami az útjába került. Ugyanúgy elfogyasztotta a tengeri teknősöket és nagyméretű emlősöket, mint a dögöket. Ragadozó fogazata ellenére az ilyen állatokból fejlődött ki a legtöbb ma élő párosujjú patás. Ez volt a valaha élt legnagyobb szárazföldi emlős a Földön. Eközben az éhező nőstény Basilosaurus a mangrovemocsárba is bemerészkedik, hogy jobb élelmet találjon. Az ilyen esetek közben az állat az életét kockáztatja, ugyanis a hirtelen csökkenő vízszint miatt megfenekelhet az aljzaton. A parton élő állatok, köztük az Apidium nevű majmok figyelmeztetik egymást az új ragadozó közeledtére. Akrobatikus ugrásaiknak köszönhetően képesek akár 3-4 méteres távolságokat is áthidalni, egyik fáról a másikra. Ahogy az egyik mangroveszigeten elfogy a táplálék, egyszerűen átugranak a másikra. A dagály közeledtével azonban ezek az ágak közel kerülnek a vízfelszínhez, ahol egy Physogaleus nevű ragadozó cápa leselkedik rájuk. A majmok figyelmeztetése a Basilosaurusra és a Physogaleusra elkerüli a mangrovemocsár legnagyobb állata a Moeritherium figyelmét. Nincs mitől tartania, ugyanis a cápáknak túl nagy falat lenne. Külsőleg egy tapírhoz, életmódja egy vízilóhoz hasonlítható, de igazából semmi köze ezekhez az állatokhoz. Ma élő legközelebbi rokonai az elefántfélék között keresendő. Ez az állat a vízfenéken növő hínárokkal ás egyéb vízinövényekkel táplálkozott, amiket kisebb csoportokban legelészett le. Egy kifejlett Moeritherium tökéletes zsákmány lenne az éhes nőstény Basilosaurusnak. Egy elbizakodott állat elég messzire kiúszott a parttól, ami a Basilosaurus üldözőbe vesz. Amikor a Moeritherium kiúszik a partra, a nőstény megvárja, míg a dagály elérhetővé nem teszi az állatot. Az éhség azonban annyira kínozta, hogy a megfelelőnél előbb csapott le és megfeneklett az aljzaton. Ez az akció akár az életébe is kerülhetett volna, ha nem tud kikecmeregni a fövenyről. A szárazföldön is ínséges idők vannak, egy nőstény Embolotherium halott borjút hozott világra, ami felkelti a ragadozók figyelmét. Ebben a korban nagy az elhalálozások száma a szárazföldön és az óceánon egyaránt. A legtöbb nőstény állat még ilyenkor is védelmezi borját. A kis Embolotherium teteme idevonzza a veszélyes Andrewsarchusokat. Az orrszarvúra emlékeztető Embolotherium tompa, ám mégis veszélyes tülkével védelmezi borját. A hímeknek lapos tülke tökéletesen megfelel a nőstények elkápráztatásához, az utóbbiaknak inkább kevésbé feltűnő buzogány alakú tülke van. A fiatal hímek gyakran viaskodnak egymással, ami a felnőtt korban létfontosságú lesz majd, most azonban még csupán csak játékról van szó. A tengerben a Basilosaurus anya egyre éhesebb és egyre veszélyesebb is ezáltal. Az egyetlen remény a Dorudonoknak is nevezett kis termetű fogascetek, melyek egy csendes kis lagúnában hozzák világra kicsinyeiket. A kis Dorudonok tökéletesen megfelelnek az éhes Basilosaurus számára. A Dorudonok azonban megpróbálják elkergetni, azzal a módszerrel, hogy sorozatosan nekimennek a nőstény oldalának és hasának. Emiatt egy időre sikerült elkergetni a Basilosaurust. Az állat az aljzathoz dörzsölve testét megszabadul a kórokozóktól, például tetvektől és egyéb élősködőktől. Miután elvégezte sürgős teendőjét, újabb rohamra indul a Dorudonok levadászásához. A váratlan támadásnak köszönhetően néhány borjú magára marad, ami egyúttal vesztüket is jelenti. A nőstény csak annyi állatot öl meg, amennyi életben tartja őt és borját. Pár hónappal később megszületik kicsinye is és együtt járják a végtelen óceánt, hogy egy napon a kicsi is olyan félelmetes ragadozó legyen, mint anyja volt. A tengerek lehűlésével csökken a Basilosaurusok élettere és ennek köszönhetően kipusztul a tengerekből, de leszármazottai méltóképpen mutatják majd, hogy valaha Basilosaurusok éltek a Tethys-óceánban.

Állatok:

-Dorudon
-Basilosaurus
-Moeritherium
-Andrewsarchus
-Apidium
-Embolotherium
-Physogaleus