„ A népművészet a felgyülemlett,
jelenlévő múlt, hatékony emlék,
mely irányítja a jövőt.”
József Attila


Korond hírnevét elsősorban népművészetének, és ezen belül a népi kerámiának köszönheti. Ezért gyakran a népművészet „paradicsomának” is szokták nevezni.
A település arculatát is a népművészeti áruk sokasága, kirakodóvásár – szerű kiállítása határozza meg. Ezek között találunk kerámiatárgyakat, sokszínű választékát (különböző alak, méret, díszítés), szöttes, varrottas, és hímzéses terítoket, faragott tárgyakat, és taplóból készült tárgyakat is. Ezeken a helyi készítésű árukon kívul a korondi standokon találunk még számtalan eladásra felkínált árut, a közhasználati cikkektől a dísztárgyakig.

Az értékes népi kerámiakészítés szabályait Bíró Zoltán a következőképpen határozta meg: „ A kerámiatárgyak kidolgozásának első aranyszabálya az, hogy ismerni és alkalmazni kell a századunk húszas, harmincas éveiben még általánosan használt formákat, méreteket, mintakincset, A vevok ugyan nem használják már háztartási célokra a megvásárolt darabokat, de ennek ellenére a tárgy lehetoleg használati jellegu kell hogy legyen. A kancsók, és a tányérok így veszítenek valamennyit a hetvenes évek elején még annyira általános finomságukból, karcsúságukból, a színek terén ötvenéves kihagyás után ismét a pasztellkombinációk dominálnak, a díszítésben pedig az alapmotívumok egyszeru sorozatai vagy variációi. A tárgy minél eredetibb kell hogy legyen, ezért felújítják a már- már elfelejtett technológiákat (pl. festékbe mártott vesszőnyalábbal spriccelt edények, matt felületek készítése, földfesték alkalmazása).
A jó piacot biztosító minták közé mindenekelőtt a madár, a világfa stilizált változata tartozik. De mindennél fontosabb a készítő neve és a születési helye, ami a tárgy értékes voltát a leginkább garantálja. Bár valamiféle egyszerűsödés megindult, a szakértők minden kritikája és segítsége ellenére még mindig fontos felületi jegy az aprólékos kidolgozás is, valamint a felületek mintákkal való telezsúfolása. A piac igényei új formákat is kitermelnek, ezek közül a sikeresebbek hamarosan általánosan elfogadott felületi jegyekké válnak. Eladhatóságot jelent ma már a rendkívüli nagy méret, a fantáziára valló egyedi kompozíció, a rendkívüli kis méret és az ezzel járó, szinte lehetetlennek tűnő aprólékos kidolgozás is. „ (Bíró Zoltán: Néphagyományok új környezetben.)
A kerámiakészítésen kívül egy másik jelentős népi foglalkozás a Korondon a taplófeldolgozás, mely egy nagyon ritka mesterségnek számít, és amelynek szintén hagyománya van a faluban. Ezen kívül a faluban találunk fafaragással foglalkozó mesterembereket, szövéssel, varrással és hímzéssel foglalkozó asszonyokat, termékeikkel hozzájárulva a falu népművészeti értékének növeléséhez.
A továbbiakban ezeket a fontosabb hagyományos népi mesterségeket szeretném bemutatni, amelyek elsősorban járultak hozzá, hogy Korond az erdélyi népművészet egyik jelentős központjává váljon.


A korondi hagyományos népi mesterségek:

A korondi fazekasság:




A korondi fazekas központ híre már nemcsak a megye, hanem az országhatárokon is túlterjedt. Az ország egyetlen helységében sem dolgozik annyi agyagot formáló és díszítő fazekas, mint Korondon. Ezen túl a fazekas központ történeti szempontból is figyelemre méltó. A gazdasági-társadalmi fejlődés hatására, amely minden típusú mesterséget kimozdított hagyományos kereteiből és társadalmi rendeltetéséből, a korondi fazekasság sorsa kedvezően alakult.
Egyrészt, mert megmaradt a hagyományos fazekasság, s ma is nagyszámú használati edény készül, amelyet az ország több vidékén igényelnek, másrészt pedig létrejött a kerámia, új díszítő változata, amely mennyiségben és minőségben jóval felülmúlja a fazekasok eddig ismert összes alkotásait. Így Udvarhelyszék XIX. századi virágzó fazekas központjai közül – Székelyudvarhely, Küsmőd, Korond, Homoródalmás, Székelyzsombor – a változások eredményeként, a fazekasság csak Korondon maradt meg és művészi értékben előre is lépett. A jelenség országos viszonylatban is egyedülálló. A fejlődés tényezői közül a művészi előrelépés a legfontosabb. A néhai „sárkovácsok” utódai, a régi típusú korongokon, a hagyományos edények mellett ma mesteri alkotásokat készítenek. Így a korondi kerámia formái, díszítési és rendeltetési jegyei alapján a népművészeti alkotások közé sorolható.
A régi Udvarhely vidéki fazekas központok formakincse, díszítő motívumai ma Korondon élnek tovább. Több mint kétszáz korongozó alakítja az agyagot a hagyományos korondi és a környékről Korondra származott formákra.
A mai korondi kerámia formavilága a lehető legváltozatosabb, a díszítőmotívumok is igen sokfélék. Ezeket két csoportba oszthatjuk: a hagyományos, helyi, korondi formák és díszítő motívumok, valamint az új, átvett formák és díszítő motívumok. A forma-és a motívum-ötvözodés eredményeként a mai korondi alkotások megfelelnek a közönség ízléseinek.

„Napjaink alkotásait, tehát a ma embere és közössége alakította ki, alkotja meg és saját jegyeiként viseli. Ebbe a népművészeti értékrendbe a fehér kerámiát soroljuk be, amely az egész Udvarhely vidék fazekas központjaiból származó, népművészeti szintre emelkedett forma-és díszítőmotívumok ötvöződéséből áll és amelyet ma korondi kerámiának nevezünk.”(Kardalus János: A korondi kerámia).


Az utóbbi két évtizedben gyors ütemű újítások mentek végbe. Különösen a formák lépték túl a hagyományosnak mondható rendet. A jelenség összefügg a kerámia szerepváltozásával, a díszítő funkció fokozott előtérbe kerülésével a régi használati kerámiával szemben. Ezért találkozunk ma olyan formákkal is, történelmileg nem nevezhetők korondinak. Ezek alkalmazása egy természetes megnyilvánulás, a kerámia mai igényekhez való alkalmazkodása folyamán. Hasonló alakulás figyelhető meg a díszítőmotívumok szerkezeti rendjében is, ahol a régi elemek újakkal telítődnek, gyarapodnak.
Az újítások másik területét az új típusú festékmázzal való próbálkozás képezi az újhabán típusú máz és a grafitmáz alkalmazása révén. Az újhabán típusú máz más a XIX. század végén Korondra került máznak egy tökéletesebb változata, fehér csillogó máz, amely ünnepi hangulatot kölcsönöz a mai alkotásoknak. A grafitmáz alkalmazása teljesen új keletű eljárás és kevesen használják.
A korondi kerámia nemcsak otthon bizonyított, hiszen országos kiállításokon, és mindenütt a legmagasabb díjat és elismerést kapta.

A korondi fazekasság története:



Korondon a fazekasságnak ősi hagyományai vannak, sokan Európa egyik legjelentősebb fazekas központjának tartják. A fazekasság a középkortól nőtt iparággá.
Az első írásos adat a fazekasságról 1613-ból származik, amikor az udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolja a korondiakat. Az udvarhelyi mesterembereket rendelet védet, így Korond szorult helyzetbe került. I. Rákóczi György 1643-ban, majd Apafi Mihály 1682-ben rendelettel oltalmazza a székelyudvarhelyi fazekasság termékeit, a korondi s Korond környéki falvak fazekasainak ún. „kontártermékei” ellen. Az eladási tilalmat azonban a korondiak folyamatosan megszegték. A vörös máztalan edények mellett a „cserepesek” kályhacsempéket is állítottak elő. Korondon a legrégebbi, évszámmal ellátott csempe 1667-bol származik. A máztalan, olcsó cserépedényekkel a korondiak Csík kivételével, az egész Székelyföldet és a szász megyéket is ellátták.
1750-ben gróf Gyulaffy László, Erdély udvari kancellárja, korondi birtokos biztosítja a korondi fazekasoknak, hogy évente 4 vásárt tarthassanak Korondon, ahol szabadon árusíthatják termékeiket.
1820-ban Korondon már ötven fazekas dolgozott. A XIX... század végén megjelennek az olcsó mázas edények. 1893-ban Székelyudvarhelyen ko-és agyagipari szakiskola nyílik, ahol több korondi is tanul. A mázas edény gyártásának technológiája viszonylag rövid ido alatt egész Korondon is elterjedt. A fazekasok száma 1893-ban már 367-re emelkedett.

A korondiak a máz nélküli edényeknek is sokféle változatát készítették, melyek jól bevált főzőedények voltak az akkori cserepes tűzhelyeken. Néhány ezek közül: puliszkafőző fazék, káposztafőző fazék, tejfőző edény, de készítettek sarvaló kondérokat, szilvaízes edényeket, kalákák, lakodalmak, torok alkalmára vékás edényeket.
A cserepes tűzhelyek csempéit több helyen is készítették a vidéken: Atyha, Kőrispatak, Etéd, Küsmöd, Szolokma, Mákfalva stb. Az erre vonatkozó bizonyíték az 1667-es évszámot viseli magán. Páll Lajos festő-költo pedig egy „Nemes Monos de Korond 1767” feliratú szép brokátmintás csempét talált. Ugyancsak szép régi csempéket őriz Józsa János fazekas.
Korondon a fazekasok mindig nagy számban éltek. Számuk az évek folyamán általában 100-400 között változott. Ma 600 körül van az ipari engedéllyel rendelkező fazekasok száma. A többségükben gazdálkodó felszegiek, „kurtaharisnyásoknak” gúnyolták régebb őket, mivel a korong hajtásától elkopott-kifoszlott a székelyharisnyájuk szárának az alsó része.
Az a tény, hogy 1613-ban egy udvarhelyi fazekas céh kontárkodással vádolta a korondiakat, bizonyítja, hogy a korondi fazekasok már akkor komoly vetélytársként jelentkeztek. Idővel az 1750-ben Gyulaffy László által biztosított négy vámmentes vásár lehetősége is kevésnek bizonyult, így nagyobb piacra volt szükség. A XIX. század közepére már a korondi fazekasok termékei Erdély szerte ismertté váltak. Az árusítási utakat „szekerességnek” nevezték. Leggyakrabban Marosvásárhely vidékét és a Mezőség falvait látogatták meg. A biztosabb vásárok végett távolabbi vidékekig is elmerészkedtek, egészen a Mezőség pereméig. Ezek az árusítási utak, azonban nem voltak veszélytelenek. Útjaikra általában egy katlan fazekat (600-1000 db) vittek. Az edények ára kétszer töltve kukoricával volt abban az időben. Kínos, nehéz munka volt mind az edény készítése, égetése, mind pedig az értékesítése. Ezért a falu szegényebb rétegét éppen a fazékiparral foglalkozók alkották.
/Videó:adanyist /