...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A Keselyűhalom valaha szebb napokat megélt épülete a Dobozy kastély és környezete szomorú pusztulását szemlélteti ez a videó.
A képek alól Tóth János: Hársfa (Húsz év után) című verse halható Zsoldos Árpád tolmácsolásában majd Tóth János: Hársfa (30 év után) a szerző előadásában.
Tóth János: Hársfa / Húsz év után/
Az úton merengve ballagok cipőmön út pora
Orromban virágzó hárs illata a régi cimbora.
Gyermeki időmben, de sokat futott velem
Én a szél karjában ő ziháló lélegzetemen.
Megállok. Az erdő szélén fiatal bokor, bodza
A kedves hársfám legújabb apró szomszédja.
Az idő, mint könyvelő ide is rávéste jelét,
Magasra emelte a fa ágát, virágát, levelét.
Örök jegyben járnak a fák, s a rohanva járó idő
Évről-évre gyűrűt hoz, mint tehetős hű szerető.
Amint látom, mindjárt eljön az aranylakodalom,
Legalább is úgy érzem, ahogy a törzset átkarolom.
Arcomat vigyázva a kéreghez odahajtom lassan,
Hogy az albérlő kis mohát nehogy háborgassam.
Ujjaim simogatják a törzs érdes nagy repedéseit,
Szívem édes borzongás között emlékkel telik.
Ölelem derekát, szívem a törzsön hevesen dobog,
a mohán, mint harmat könnycseppem felragyog.
Szégyen! Mondanák, ha látnák a hulló férfi könnyet,
De tehetetlen a szem, mert benn a lélekben születnek!
Közeleg az alkony lábam az út nyugodt porába lép,
Csak lelkemben kavarog egyre a sok színes emlék.
Elindulok, hársfa illata ölel, hangtalanul lépkedek,
A fa lelkembe véste magát, mint örök gyönyörű jelet!
Tóth János: Hársfa / Harminc év után/
Ez már nem az a táj,
mit lelkembe festett egy kor,
romok között idegen
az ég felé kiáltó bokor.
A kastélykertben
hol egykor virággal ölelt a hársfa,
fűrész és balta mulatott
halálos nyugalmat hagytak hátra.
Bármerre nézek
mindenütt csak romok,
könnyeket csavar belőlem a múlt,
a ledőlt falak rokonok.
Téglák között hever
ezernyi emlék, könny s öröm,
mind mozdulatlan halott,
bánat hull, feketébe öltözöm.
Gyertyaként ég bennem
a sercegő kínzó fájdalom,
súlyos léptem alatt fű jajong
s belül apámat hallgatom,
szavai port kavarnak
szívem rég nem látott polcain,
megannyi kép tűnik fel,
de a régi vörös már csak rózsaszín.
Kopott emlékeimet
a szél fújja el hidegen,
s úgy állok a szülőföldemen,
mint egy idegen.