Az engedelmesség pokolba vezető útja

Adolf Eichmann náci háborús bűnös 1961-es jeruzsálemi pere furcsa szociálpszichológiai kísérletet inspirált. A Yale Egyetem ifjú kutatója, Stanley Milgram arra lett kíváncsi, vajon képes lehet-e az átlagember arra, hogy parancsra olyan cselekedeteket hajtson végre, amelyek legalapvetőbb erkölcsi meggyőződésének mondanak ellent. Az eredmény hátborzongató lett.
"Az önök feladata az lesz - igazította el a tudományos kísérletben való részvételre toborzott közreműködőket a világhírű Yale Egyetem tekintélyes tanára -, hogy a tapasztalt kísérletvezető irányítása alatt segítsenek neki a vizsgálat lebonyolításában. Azt kutatjuk - magyarázta -, miként hat a büntetés a kísérleti személyek emlékezetére. Az önként jelentkezőknek egyszerű feladatokat kell megoldaniuk, és ha hibáznak, büntetésként áramütést kapnak. Az önök dolga lesz, hogy a kísérletvezető utasítására az áramütést 'lebonyolító' berendezést kezeljék."
Ezt követően a professzor bevezette az alanyokat egy szobába, ahol a kísérletvezetővel találkozhattak, és üvegfal mögött - egy villamosszéknek tűnő alkalmatosságba beszíjazva - már ott ült a kísérlet egy másik résztvevője.

Engedelmesség mindhalálig
Mindez csaknem fél évszázada történt, azt követően, hogy egy Stanley Milgram nevű fiatal kutató az engedelmesség kísérleti vizsgálatára benyújtott pályázatát elfogadták. Azt azonban, hogy a kísérlet igazi alanya nem a "villamosszékbe" szíjazott delikvens - aki természetesen nem kapott áramütést -, hanem az áramütéseket végrehajtó önként jelentkezők, a résztvevők nem tudhatták. Ezt a "becsapós" módszert Milgram mentora, Solomon Asch saját korábbi kísérletében alkalmazta. Ebben még csak azt vizsgálták, vajon miként reagálnak az emberek arra, hogy csoportjuk egymást követő nyolc tagja egyöntetűen egy szemmel láthatóan hamis megoldást nyilvánít helyesnek. A tapasztalatok szerint az emberek túlnyomó része "lefekszik" a csoportnak, és maga is a nyilvánvalóan hamis eredményt nyilvánítja igaznak. Most azonban a tudósok arra voltak kíváncsiak, meddig hajlandók az emberek elmenni az engedelmességben.
A kísérletet megelőzően a kutatók - minthogy a vizsgálatban az átlagnál magasabb intelligenciájú, törvénytisztelő, amerikai fehér középosztálybeli személyek vettek részt, akik jól ismerték a 2. világháború borzalmas eseményeit - a feltétel nélkül engedelmeskedők arányát legfeljebb 10 százalékra, a büntetési hajlandóság felső határát 150 voltra becsülték. Ez már elég fájdalmas ahhoz, vélték, hogy "parancsmegtagadásra" késztessen. Az eredmények, amelyeket azóta minden témába vágó tankönyv részletesen tárgyal, mindenkit megdöbbentettek. A résztvevők alig 20 százaléka bizonytalanodott el 150 voltnál, 79 százalékuk pedig a halálos 450 voltig is "elment", jóllehet a "villamosszékbe" szíjazott személy (egy színész) már hörögve kérte a kísérlet felfüggesztését.

(Majdnem) mindannyian megtennénk
A kísérletet sok országban, különféle körülmények között megismételték. Kiderült: az engedelmesség mértékét alapvetően a kísérlet elrendezése befolyásolta. Ha az áramütés eszközölője és elszenvedője egyazon szobában tartózkodott, az engedelmesség 40 százalék alá csökkent. Ám amikor a szenvedőt üvegfal választotta el, és még inkább, ha egyáltalán nem lehetett őt látni, sokkal messzebb elmentek az emberek. A kísérlet megrázó eredményre vezetett: demokratikus társadalmakban felnőtt, az átlagnál intelligensebb, rendezett körülmények között élő, a törvénnyel soha összeütközésbe nem került személyek, akik semmifajta pszichológiai betegségben nem szenvedtek, egy tekintélyesnek vélt vezető jelenlétében, annak nem különösebben nyomatékos utasítására hajlandók halálos áramütést adni egy ismeretlennek - olyan hibáért, amely szóra sem érdemes.
Hogyan juthatott a fiatal kutató e barbár vizsgálat gondolatára? Bár az ötlet akkoriban benne volt a levegőben, Milgram érdeklődése egyértelműen zsidó származásából fakadt. "Az én szellemi otthonom - írta egy levelében - Közép-Európa. Nekem Prága német anyanyelvű zsidó közösségében kellett volna születnem 1922-ben, és 20 évvel később szinte bizonyosan gázkamrában végeztem volna. Miért hozta a sors, hogy egy bronxi kórházban születtem, igazán nem értem." 1960-ban, éppen amikor disszertációját írta, zajlott a jeruzsálemi Eichmann-per, és a holokauszt megelevenedő emléke élesen vetette fel az emberi viselkedés mozgatórugóinak elemzését.
A legutóbbi, 2008-as kísérletben - lásd erről az American Psychology ez év februári számát - bár az engedelmességi hajlandóság némileg csökkent (80-ról 70 százalékra), az alaptendencia megmaradt. A kísérlet újra azt igazolta, hogy a kedves olvasó által is jól ismert, tiszteletre méltó, a légynek sem ártó emberek - a szomszéd, akire mindig számíthatunk, a munkatárs, aki önzetlenül segít, a bridzspartner, akiben vakon bízunk - bizonyos körülmények között a parancsot gondolkodás nélkül végrehajtó, emberiesség elleni bűnöket elkövető személlyé változik át. És nem arról van szó, hogy léteznek ilyen emberek. Bizonyos mértékig mindannyian ilyenek vagyunk.