...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
Amerikában harmadik éve folyamatosan nő a gyógyszer túladagolásban elhunytak száma. (72000 ember évente) Többen halnak meg adott idő alatt, mint a háborúk következtében. Amennyiben stresszel valaki az orvosok gyógyszer kemikáliákat írnak fel, ami rövid idő alatt függőséhez vezethet, és amikor az illető újra nehéz helyzetbe kerül, könnyen dönthet úgy, hogy pontot tesz a stressz végére, pont azzal amit azért kapott elvileg, hogy kikerüljön abból a szorongatott lelki állapotból, amibe került és nem tudott mentálisan feldolgozni. Egy adott szituációban amikor stresszelünk a vérfalak gyulladásba kerülhetnek, és máris elindulhat a vérelzáródás az adott véredényekben.
Magyarországon is a fő halálok a szív és vérrendszeri keringésből fakadóan adódik.
Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy egy népesség szabályozás történik világ szerte, pontosan kiszámolva és programozva az embereket, hogy minél többen ezt a stresszes életet éljék, egymás ellenségei legyenek, a politikai játszmák következtében. Versenyezzenek egymással azért, hogyan tudom én jobban eladni azt neked, amire nem biztos, hogy szükséged van, és ezáltal felboruljon a családi gazdasági egyensúlyod és megélhetési problémáid lesznek, létbizonytalanságba kerülsz.
Állandóan félelemben tart a média, a naponta emlegetett migránsokkal, balesetekkel, viharokkal, a mesterségesen felfújt globális felmelegedés és klímakatasztrófa emlegetésével és az egymás közt az interneten osztogatott összeesküvés elméletekkel.
A rengeteg információ pedig bizonytalanságba állít, bennünket és ember legyen a talpán, aki tudja, hogy mi az igazság és ezen nem aggódik.
Pedig a filmben is látható, hogy nem az agresszív majmok maradtak életben, hanem azok az egyedek, akik nem akartak elsők, lenni, tudtak alkalmazkodni és empátiával viselkedtek a többi egyed iránt.
Magunkra vetítve, úgy mondhatnánk röviden, hogy NE FÉLJ!