A Prágából kiszorult husziták öt évvel Husz János halála után a mai Tábor helyén éltek, az első időkben szekereken. A harci szekereket kör alakban, szorosan egymás mellett helyezték el, így szekértábort hoztak létre, amelyet ágyúkkal védelmeztek támadáskor. Ez az a híres harcmodor, amit a husziták fedeztek fel, de a vadnyugaton is sikeresen alkalmaztak néhány évszázaddal később (lásd Karl May műveit). A szekértábor vegyesen állt fegyverforgató katonákból, kik értettek a nyílpuskákhoz, ágyúkhoz és mindenféle fegyverekhez. Parasztokból akik a cséphadarót, kaszát, fejszét forgatták mesterien és ott voltak az asszonyok és gyerekek akik parittyával és villával osztotta az ellenséget. Fél óra alatt olyan kör szekértábort állítottak fel amely bármely komoly akár páncélos támadással is tökéletes hatékonysággal felvette a harcot és a sokszoros túlerővel szemben is rettentő hatékonyan védte magát. A szekereket lánccal egymáshoz fogatták, hogy azt ne tudják sehol se megbontani. Az ágyukkal már a rohamnál megtizedelték az ellenséget, aztán jöttek a nyílpuskások a szekerek fapáncéllal védett takarásából. Utána aztán jöhetett a cséphadaró és hosszú lándzsák erdeje. Még a küllők közül is lövöldöztek kifelé és a szekerek közötti réset eltorlaszolták és annak takarásából szurkáltak kifelé. Az elhullott lovaktól és elesett katonáktól szintén nehézkes volt áttörni bárhol e mozgó várat. Amennyiben mégis sikerült valahol megbontani két szekér közt a biztos pontot oda azonnal odasereglett a bent lévő paraszt és asszonynép és gyereksereg és gyorsan eltorlaszolták a hézagot, így a beugrató vitézek és lovagok halálos csapdába kerültek. Amíg az ellenség a sebeit nyalogatta addig a szekérkaraván akár egy pillanat alatt tábort bontott és tova futott a biztonságosabb területekre. Ők voltak az első olyan társadalom ahol megpróbálták lerakni a kommunizmus alapjait, azaz mindent a közösbe és mindenki egyformán kapott mindenből.
A husziták mozgalmának radikális képviselői Jan Žižka azaz, Zsizska János volt.
Az 1415-ben tanai miatt megégetett Husz János halála után a husziták és Luxemburgi Zsigmond csapatai számos alkalommal megütköztek. Gyermekkorában fél szemére megvakult. Mint ifjú IV. Vencel cseh király udvarába került, majd mint zsoldosvezér a lengyel királyhoz került és részt vett az 1410-es tannenbergi csatában. Luxemburgi Zsigmond király alatt. Magyarországon a törökök ellen küzdött. Vitézségével és hadvezéri tehetségével annyira magára vonta a husziták bámulatát, hogy vezérüknek ismerték el. Az ő kezdeményezése folytán kezdtek a husziták a kimagasló pontokon táborokat építeni és a szekérvár alkalmazásában is nagy ügyességre tettek szert. Első diadalát Vitkov hegyén aratta, melynek megerősített ormáról a keresztes had rohamait 1420 júliusában sikeresen visszaverte. Majd száz győztes csata vezére volt mindössze egyszer szenvedett vereséget. Miután egy csatában kilőtték a másik szemét is egy nyíllal azután vakon segítők élén vezette csatáit, míg a gyilkos pestis kór el nem vitte. Csehországban olyan hős vezér volt, mint Magyarországon Hunyadi János.
Ebben az időszakban a husziták és családtagjaik kőasztalokról étkeztek, amelyek ma is megtekinthetők Tábor városka főterén első komoly győzelmének színhelyén. Különleges érzés megsimogatni ezeket az asztalokat, és arra gondolni, hogy ötszáz éve ezt az egyetlen luxust engedhették meg maguknak a meggyőződésükért üldöztetést szenvedő emberek. Ugyanúgy a főtéren sorakoznak a kőkádak is – ebbe kellett dobniuk minden vagyontárgyukat, mert teljes anyagi és emberi egyenlőséget igyekeztek a harcosoknak biztosítani. Élelmezésükről központilag gondoskodtak, oda mentek dolgozni, ahová kijelölték őket. Papjaik nem voltak, mert nem ismertek el közvetítőt ember és Isten között. jelképüket a kelyhet a lábunk alatt is megtaláljuk, a főtér utcakövein, valamint a házak homlokzatán, sőt tetején is.