...
Jelentésed rögzítettük. Hamarosan intézkedünk.
A második haláleset volt a Touron, de az első ami az amfetamin szedése vagyis doppingolás miatt következett be.
Összesítésben a hatodik helyen állt, azonban nagyon bizakodott, hogy majd mosta Mont Ventoux vulkánján megmutatja... Miután először elesett, csapatának tagjai félteni kezdték, ám nem is a felfelé menettől, hanem hogy a túloldalon lefelé száguldás közben nem ismer majd önmérsékletet és bukik. Volt ilyenre példa a korábbi évekből, és a brit ezúttal is sokszor ijesztően cikázott az úttesten, túl közel merészkedve a korlát nélküli peremen túl leselkedő szakadékokhoz.
Gyors volt a segítség, de hiába
Úgy alakult azonban, hogy ezzel a veszélyforrással már nem kellett szembenéznie. Délután fél öt után néhány perccel ismét lefordult a kerékpárjáról. Segítői lefektették a földre és próbálták megmenteni, de még a gyorsan érkező orvosi segítség sem tudta életben tartani.
A boncolás aztán kimutatta, hogy Simpson tragédiáját nem csak a meredek emelkedők és a hőmérő egekbe rakétázó higanyszála okozta. Jelentős mennyiségű amphetamint találtak a szervezetében (továbbá ampullákat is a mezének hátsó zsebében), bizonyítékát adva, hogy az angol nem elégedett meg a „sima" teljesítményfokozókkal, vagyis a termosznyi kávéval és a csekély adag alkohollal, amelyet nem sokkal a végzetes rosszulléte előtt, még az első kilométereken fogyasztott.